Még él, de boncolják

Rettegve várják a telefont a közmédiumoknál dolgozók - egyesével válnak meg ötszázötven tévéstől és rádióstól. – Elfogadhatatlan, indokolatlan és számokkal nem alátámasztott a mostani csoportos létszámleépítés. Ennyire antihumánus, embertelen módon történő elbocsátást még nem láttam - mondta a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke a Klubrádióban. Itt azok is kapnak borítékot, akiket nem elbocsátanak, hanem csak szerződést módosítanak.

2011. július 7., 08:34

Az új munkaszerződéseket a helyszínen azonnal alá akarják íratni az emberekkel, anélkül, hogy csatolnák a munkaköri leírást - tette hozzá Nagy Navarró Balázs. A közmédiumok dolgozói sztrájkra készülnek.

Lebegtetik az elbocsátásokat, bizonytalanságban tartják az embereket – mondta a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke. Nagy Navarró Balázs elmondta, nem értik, miért többnyire az 50 év felettieket küldik el, akiknek esélyük sincs elhelyezkedni. Emellett azoktól válnak meg, akik a vezetőségben dolgoznak, és a „vidéket” gyakorlatilag lefejezik.

Úgy küldenek el újságírót 57 évesen, hogy nem élvez semmilyen védettséget, ha ezt néhány nap múlva tennék, amikor már betölti 58. életévét, akkor már viszont igen. Egyszóval semmilyen emberség nincs - mondta Nagy Navarró Balázs a

Klubrádióban.

Mindeközben különös, hogy továbbra is havi sokmilliós fizetést kapnak olyan emberek, akik valójában már rég nem dolgoznak a pénzükért. Ők nem nagyon szerepelnek az elbocsátottak között – mondta a tanács elnöke.

Jogi lépéseket fogunk tenni, amiatt, hogy a munkaszerződéseket azonnal a helyszínen akarják aláíratni az emberekkel, anélkül, hogy csatolnák a munkaköri leírást. Nem engedik, hogy hazavigyék a munkaszerződés másolatát.

Tiltakozhattunk az elbocsátások ellen, de a csoportos létszámleépítés egy olyan jogi formula, amellyel sok embertől könnyedén meg lehet válni indoklás nélkül. A csoportos létszámleépítésről az üzemi Tanáccsal kell tárgyalni, az utódintézmény az Alap azonban, a korábbi Üzemi Tanácsokat lecsupaszította, gyakorlatilag egy-egy emberrel tárgyaltak. Így minimális a lehetőség arra, hogy bármit elérjünk a jogi környezet miatt. Az Üzemi Tanács maximum tárgyalhat, tiltakozhat, de nincs vétójoga.

A munkáltató azt hangoztatja, hogy a 200 ezer forint alatt keresőknek egy havi munkabért biztosítanak. Ez azonban a többiek számára nem jelent megoldás - tette hozzá Nagy Navarró Balázs. Arra a kérdésre, hogy munkabeszüntetés lehetséges-e, a szakszervezeti tanács elnöke azt válaszolta: bármi elképzelhető.

Többet költhet az NMHH, mint jogelődei összesen

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 29,3 milliárd forintból, a médiatanács pedig 194,4 millió forintból gazdálkodhat 2011-ben - írta az MTI.

A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának indítványa szerint idén az NMHH 29,3 milliárd forintból gazdálkodik, ebből a legnagyobb tétel - több mint 22 milliárd forint - a hírközlési terület várható nettó bevételeiből folyik majd be. A hatóság a költségvetéstől közel kétmilliárd forintos hozzájárulást kap, és 5 milliárd forint bevétele származhat az általános forgalmi adóból. A médiatanács működése idén 194,4 millió forintba kerül, ezt a központi költségvetés fedezi. A médiatanács további 5,4 milliárd forintos bevételre tesz szert az általa kiszámlázandó, de véglegesen a műsorszolgáltatási alapot illető műsorszolgáltatási és pályázati díjak összegéből.

Úgy volt, hogy spórolni fognak

Bár a hírközlési és médiahatóságok összevonásának fő célja a takarékosodás volt, a Szalai Annamária által irányított NMHH 2011-ben 7,52 milliárd forintot költhet fizetésekre és a kapcsolódó járulékokra (közel 1,5 milliárddal többet, mint dologi kiadásokra). Ezen felül a médiahatóság tartalmi kérdésekkel foglalkozó szerve, az ORTT feladatait átvevő öttagú Médiatanács 84 millió forintot, a közmédiumok vagyonát kezelő alap pedig 446,3 milliót költhet személyi juttatásokra és járulékokra. Ez összesen több mint 8 milliárd forintot tesz ki.

Összehasonlításképpen a hatóság két jogelődje 2009-ben az ORTT egy évvel ezelőtt 1,2 milliárdot, a frekvenciákkal gazdálkodó NHH 3,7 milliárd forintot, a Műsorszolgáltatási Alap pedig 553 milliót költött a bérekre és a járulékokra, ami összesen 5,45 milliárdot tesz ki - írta a Hírszerző.