Még ebben az évtizedben búcsút inthetünk a benzinnek
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb elemzése szerint a vártnál korábban tetőzhet az olaj és a gáz iránti kereslet.
Fordulópont előtt állhat az ágazat, az IEA szerint még ebben az évtizedben elérjük azt a pontot, amely után az olajból és a gázból kevesebbet fogyaszt majd a világ. Így az olajkorszak, amelyben eddig éltünk, lecseng – számol be az Index.
A szervezet vezetője szerint nagyon fontos szerepe van ebben az elektromos autók térnyerésének, kiemelte, hogy Kínában is egyre elterjedtebb a technológia. Illetve meglátásában a globális politikai is egyre inkább a zöldítés felé hajlik.
Jóslatát azonban többen kritizálták, Darren Woods, az Exxon vezérigazgatója szerint a mai energiarendszert nehéz lesz felváltani, és az átállás is hosszú időt vesz igénybe.
Pletser Tamás, az Erste csoport regionális olaj- és gázipari elemzője úgy gondolja, a gázkereslet később tetőzik, mint az olajkereslet – ezutóbbi még akár ebben az évtizedben is elérheti a csúcsot, azonban sok tényező hátráltatja.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Sylvain Cordier / Biosphoto / AFP)