Figyelmeztet a MÁV: komoly büntetésre számíthat, ha ezt elmulasztja

Az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egyidőben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a MÁV.

2024. szeptember 5., 11:54

Szerző:

A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon, ahogy korábban is valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás, viszont a pótdíj mértéke jelentősen változik. Fontos tudni, hogy érvényes jegy vagy bérlet hiányában a pótdíj összege jelentősen eltér a korábbiaktól: egységesen 25 ezer forint lesz – közölte a MÁV csütörtökön.

Hozzátették: a kötelező jegyelővételi zóna kijelölését követő első időszakban a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzést végző jegyvizsgálók célja ugyanakkor nem a büntetés, hanem az, hogy tudatosítsák az utasokban az új szabályokat, feltételeket.

Mint írják: az online jegyváltás mellett Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén már a nap 24 órájában biztosított a menetjegy-vásárlás pénztárból vagy automatából, köszönthetően a MÁV-START által az elmúlt években beszerzett 375 jegykiadó automatának. Ehhez, valamint a kalauz nélküli rendszer bevezetéséhez igazodva a vasúttársaság kötelező jegyelővételi zónát hozott létre, melybe Budapest valamennyi állomása és megállóhelye, valamint - a lajosmizsei vonal nagyrészének kivételével - minden, az agglomeráció nagyobb vasúti csomópontjáról induló vonal, illetve annak egy elővárosi szakasza beletartozik.

A zónán belüli utazáskor egységesedik a pótdíj összege is, illetve szeptember 2-tól kivezettük a korábbi mérsékelt összegű pótdíjat, így a zónában jegy nélkül felszállók már csak

25 000 forintos pótdíj megfizetésével válthatnak menetjegyet a vonatok fedélzetén.

Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer Ft, ám 30 napon túl fizetve immár 50 ezer Ft. A pótdíjat csak abban az esetben kell kifizetni, amennyiben lehetséges az előzetes jegyvásárlás az állomásokon és a megállóhelyeken.

Természetesen türelmi időszakkal indul a rendszer: azok az utasok, akik a zónában érvényes jegy nélkül szállnak fel, november 2-ig csak figyelmeztetésben és a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjban részesülnek.

Érintett vasúti vonalszakaszok listája:

1-es vonal: a Déli, illetve Keleti pályaudvar és Győr között,
2-es vonal: a Nyugati pályaudvar, illetve Rákos és Esztergom között,
30a vonal: a Déli pályaudvar, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között,
40a vonal: a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között,
70-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Szob között,
71-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Vác között,
80a vonal: a Keleti pályaudvar és Hatvan között,
100a vonal: a Nyugati pályaudvar és Szolnok között,
120a vonal: a Keleti pályaudvar és Nagykáta között,
142-es vonal: a Nyugati pályaudvar és Pestszentimre között.

Fontos közleményt adott ki a MÁV, ez nagyon sok mindenkit érint

A nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva életbe lépett a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült – közölte korábban a vasúttársaság.

A változások között kiemelték, hogy Debrecen elővárosában az utazási igények jobb kiszolgálása érdekében változik a menetrend. Szeptember végétől bővül Szeged és a főváros közötti kapcsolat, ugyanis az utolsó Szegedre tartó járat minden nap 22 órakor fog indulni a fővárosból. A közlemény szerint a jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során – a járási egyeztetéseken túl – az utasok véleményét és javaslatait is figyelembe vették több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az igényeikhez igazított gyakorisággal és időben közlekedhessenek, így váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés az egyéni közlekedéssel szemben.

Rugalmasabb utazás 

MÁV-Start a menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően évi három alkalommal - idén áprilisban, júniusban és most szeptemberben - alkalmaz évközi menetrendmódosítást - tették hozzá. A változások részletei megismerhetők a MÁV-Start honlapján.

Nem ez az egyetlen változás 

MÁV szintén a napokban adta hírül, hogy szeptember 2-től valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaáll a kalauz nélküli rendszer. Ezen a vonalon a MÁV-START április 7-től május 31-ig tesztelte a jegyvizsgáló nélküli rendszer működését, amelyet az értékelési folyamatot követően a közeli jövőben számos elővárosi és vidéki vonalra is kiterjeszt. Megjegyezték: Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott a kalauz nélküli közlekedési rendszer.

További részletek itt.

(Fotó: 168.hu)