Máshogy szorítja a civileket a kormány

Az EU Bírósága jogellenesnek találta a magyar civiltörvényt, ezért a kormány egy másik javaslatot terjesztett be. A közélet befolyásolására alkalmas civil szervezeteket ellenőrizheti az ÁSZ.  

2021. május 27., 09:08

Szerző:

A civiltörvénynek nevezett 2017-es jogszabály, amely elvileg a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szól, hátrányosan érinti azokat a civil szervezeteket, amelyek határon túli forrásokból is részesülnek. A jogszabály nyilvánvalóan a Soros György elleni, négy évvel ezelőtt csúcsra járatott kampány része volt, ezt több szervezet is így értékelte. Az Európa Unió Bírósága még tavaly nyáron kimondta, hogy a magyar szabályozás nem felel meg az uniós jognak, mert nyilvántartási, bejelentési, közzétételi kötelezettséget írt elő az ilyen szervezetek számára, ezzel hátrányosan megkülönböztette azokat, sőt a támogatást nyújtó személyeket is. Az Orbán- kormány nem túl sietősen kezdett eleget tenni a bírósági határozatnak, és javaslatot adott be a parlamentnek a törvény hatályon kívül helyezésére, és gyártott helyette egy másik tervezetet a civil szervezetek átláthatóságáról – számol be csütörtökön a Klubádió.

A kormány által benyújtott javaslat szerint azokat a civil szervezeteket, amelyek alkalmasak a közélet befolyásolására, és az éves mérlegfőösszegük meghaladja a 20 millió forintot, azokat az Állami Számvevőszék ellenőrizheti. Közben törölni kell a korábban esetleg mégis elindított eljárásokat, a támogatásokról szóló nyilvántartást nem kell közzétenni. Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szakmai igazgatója elmondta, hogy ez egy körmönfontabb megoldás az előzőnél, miután igyekszik kivonni a jogi ellenőrzést az európai szervezetek kezéből. Ám a TASZ a törvény hatályba lépése után ezt is meg fogja támadni, mert vannak benne furcsa, s főleg alkotmányellenesnek tűnő dolgok.

Az első kifogásolható elem, hogy az Állami Számvevőszéknek nem az a dolga, hogy civil szervezetek ellenőrizzen. Az Országgyűlés ellenőrző szerve, az államháztartás, az állami gazdálkodás felügyelete, az állami vagyon felhasználásának figyelemmel kísérése a feladata. A szóban forgó civil szervezetekben egy fillér állami vagyon sincsen, többnyire autonóm szervezetek, ezek esetében az ÁSZ-nak nincs illetősége. Az új törvénytervezet szerint sem vizsgálhatna mást, mint egy alapítvány működésének törvényességét. Sem a gazdálkodás eredményességét, sem annak célszerűségét nem ítélheti meg. Nem kezdeményezhet büntetőeljárást, nem zárolhat vagyont. Egy ilyen feladatra a kormány órák alatt létre hozhatott volna valamilyen más szervezetet, de nem tette, hanem a számvevőszékre testálja az egészet.

(Kiemelt kép: AFP | Kisbenedek Attila)

 

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.