Exkluzív: Márki-Zay Péter végre elárulta, hogyan győzi le Orbánt

A miniszterelnök-jelölt szerint az ellenzéki összefogáson túl a senkiföldje várja a pártokat. 

2021. november 25., 08:53

Szerző:

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével  beszélgettünk Gattyán György pártalapításáról, a közös ellenzéki lista kialakításáról és arról is, hogyan kezelné a jelenlegi kihívásokat abban az esetben, ha ő vezetné Magyarországot. Nagyinterjú.

 

Gattyán György azt tervezi, hogy pártot alapít és indul a 2022-es országgyűlési választásokon. Kiemelt programpontja az ország digitalizációja és önmagára, mint az igazi harmadik útra hivatkozik. Mit gondol a milliárdos terveiről?

Mindenkinek szíve joga így tenni, de ez kísértetiesen hasonlít a Mi Hazánk céljaira és retorikájára, akik egyértelműen a Fidesz érdekében akarják megosztani az ellenzéki szavazótábort. Abszolút érthető és logikus törekvések és ilyenkor az ember ellenzékiként azt kívánja, minél több Fidesz szavazót győzzenek meg arról, hogy rájuk is szavazzon és ne a kormánypártra. Az ellenzéki szavazóknak pedig egyértelműen ránk, az ellenzéki összefogásra kell szavazniuk, mert csak nekünk van esélyünk leváltani Orbán Viktort. Gattyán Györgynek sajnálatos módon nincs, de ha Fidesztől elvesz szavazókat, ahhoz sok sikert kívánok. Több hasonló projekt is lesz a jövőben, pedig ez egy kétpárti választási rendszer. Orbán Viktor alakította ezt így és én mélységesen fel vagyok háborodva emiatt. Ebből fakadóan nincs is harmadik út, ahogyan az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában sincsen.

Donáth Anna a Momentum új elnöke a Telexnek adott interjúban kritizálta az ön kampányát. Azt mondta, hogy a Fidesz szókészletét használja és nem a migránsokról vagy Soros Györgyről kellene beszélnie, hanem az országban zajló szociális és morális válságról. Mit gondol ezekről a kijelentésekről?

Örülök, hogy kifejtette a véleményét. Ennek ellenére nem látom, hogy az ő stratégiájával le lehetne váltani az Orbán-kormányt. Továbbra is kitartok a mi közös stratégiánk mellett.

Pontosan mi az ön stratégiája?

Azokat is meggyőzni, akik még mindig elhiszik, hogy a Fidesz bevándorlásellenes. Nekik is be kell bizonyítani, hogy kizárólag a Fidesz hozz bevándorlókat Magyarországra. Még az Európai Uniót is felháborítja az Orbán-migránsok kapcsán, hogy nem ellenőrzik és nem világítják át őket, illetve körözött bűnözőket és iszlamista terroristákat telepít be Orbán. Ha ezt nem mondjuk el azoknak az embereknek, akik a migráció miatt szavaznak a Fideszre, akkor Orbán Viktornak megint kétharmada lesz. A teljes ellenzéket sikerült meggyőzni arról, hogy a déli határkerítés marad. Egyetértek a kerítés létével, szerintem minden józan ember így látja.

Miniszterelnökként milyen menekültpolitikát folytatna?

Azt gondolom, hogy azokkal a migránsokkal, akiket Orbán befogadott emberségesen kell bánni, integrálni és nem szabad gyűlöletpolitikát folytatni ellenük, de az Orbán-féle betelepítést is felül kell vizsgálni. Bűnözőket nem fogadunk be többé, terroristák nemhogy a miniszterelnökkel nem vacsorázhatnak, de a lábukat sem tehetik be Magyaroroszágra. Lényeges változások lesznek a migrációs politikában. A munkaerőhiányt pedig a nyugatra távozott magyar munkaerővel kell megoldani. Őket haza kell csábítanunk.

Melyek az ellenzéki együttműködés következő lépései? Mikorra várható a közös kormányprogram és a közös lista?

Egyértelmű prioritás a közös program kialakítása. A közös listán a pártok majd „eltárgyalgatnak”, várhatóan ez egy hosszadalmasabb tárgyalás, végleges formája a jövő év elejére várható. A kormányprogram jelentős részei például, hogy maradjon a kerítés, illetve kiutasítjuk a Fidesz-migránsokat ez már kész. Természetesen sok más eleme is megvan, egyes részeit pedig tovább pontosítjuk. Épp ma (a beszélgetés szerda reggel készült– a szerk.)  fogok menni Csányi Sándorhoz, az OTP vezérigazgatójához, ahol Király Júlia és csapata által összeállított pénzügyi, banki területre vonatkozó ajánlásokat fogom egyeztetni az ország legnagyobb bankjának vezetőjével. Olyan kérdésekről fogunk beszélgetni, mint  az elsétálás joga, infláció és a devizahitelek.

Várható, hogy Csányi Sándor is támogatni fogja a kampányát, ahogyan Bige László vagy Bojár Gábor tette?

Nézze én most szakmai kérdésekről megyek tárgyalni.

Kizárólag szakmai kérdések lesznek terítéken?

Még nem találkoztunk, szóval azzal kapcsolatban nem tudok önnek nyilatkozni, hogy mi kerülhet még szóba.

Mit vár pontosan ettől a találkozótól?

Azt szeretnénk, hogy a leendő kormányprogramnak lényeges elemeihez a bankszektor véleményét is meghallgassuk, illetve a támogatását is elnyerjük. Csányi urat valószínűleg a szektorális külön adók érdeklik, engem pedig a befektetők és leginkább a hitelfelvevők helyzete. Én az Egyesült Államokban vettem fel jelzáloghitelt és sokkal egyszerűbb volt, mint Magyarországon. Jó lenne az adminisztratív terheket csökkenteni, és az USA-ban meglévő hitelminősítő rendszer is sokkal jobb, abban is segít, hogy az emberek fegyelmezettebb pénzügyi magatartást tanúsítsanak, hiszen tudják, hogyha jól és megfelelően törlesztenek az megéri, mert például könnyebben kapnak hitelt. Nekem ez egy szimpatikus rendszer volt.

Milyen fázisban van a Mindenki Magyarországa Mozgalom esetleges párttá alakulása? Hogyan áll az ön által szorgalmazott hetedik frakció ügye?

A Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tervezzük párttá alakítani, viszont egy konzervatív párt építése gőzerővel halad előre. Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni. Azt gondolom, hogy ezt már a jövő év elején – még a választások előtt – meg fogjuk tenni. A tegnapi nap folyamán Mikuláš Dzurindánál jártam Pozsonyban, nagyon hasznos és eredményes tárgyalásokat folytatunk – a kölcsönös szimpátia mellet – jelenleg ő az Európai Néppárt alapítványának az elnöke. Jövő héten pedig az Európai Néppárt elnökét Donald Tuskot látogatom meg Varsóban. Mi azt szeretnék, hogy a Pálinkás József féle Új Világ Néppártból és a Gémesi György féle Új Kezdetből, valamint jobboldali polgármesterekből, volt miniszterekből, nagykövetekből és értelmiségiekből álló kör, ide tartoznak a volt fideszesek, KDNP-sek, azok, akik nem tolvajok és jobboldaliak összefogjanak. Tehát egy tisztességes jobboldali pártot fogunk csinálni, amelynek az Európai Néppártban a helye. Én, mint miniszterelnök-jelölt, mindenképp szeretnék pártfüggetlen maradni a kampányban és a választásokig, ettől függetlenül az általam támogatott jobboldali párt létrehozását támogatni és segíteni fogom. Azt szeretném, ha a jobboldali emberek Magyarországon látnák, hogy nem kell tolvajokra szavazni ahhoz, hogy jobboldali értékeket képviselhessenek. Ez független attól, hogy a Mindenki Magyaroroszága Mozgalom (MMM) és annak Kossuth-körei továbbra is minden ellenzéki, és minden ellenzéki párthoz tartozó embernek az aktivizmusát szervezik, és a kormányváltáson dolgoznak teljes erejükkel.

Az ön mögött álló baloldali szavazók számára mit üzen és mit ígér?

Én azt gondolom, hogy a munkamegosztás a baloldali pártok, a Jobbik és köztem az az, hogy mindenki hozza a saját táborát. A baloldali pártok a saját támogatóikat, a Jobbik pedig a nemzeti radikális szavazókat. Az én feladatom, hogy hozzam a mérsékelt jobboldali, konzervatív és a pártokban is csalódott embereket, amely egy hatalmas közösség ma Magyarországon. Nélkülük nem lehettem volna Hódmezővásárhelyen polgármester. Összehasonlításképpen, mit is jelent ez valójában: Hódmezővásárhelyen a baloldali pártoknak a Jobbikkal együtt volt hatezer támogatója, én pedig tizenháromezer-ötszáz szavazattal nyertem. Magyarán megdupláztuk az ellenzéki és a jobbikos szavazatok számát.

Úgy látja, hogy ez országos szinten is működni fog? Képesnek tartja magát arra, hogy az ellenzéki táboron kívüli embereket is megszólítsa?

Azokat a szavazókat képviselem és fogom megszólítani, akik semmilyen korrupciót és szélsőséget nem fogadnak el, akik egy normális országban akarnak élni és soha nem találták meg a politikusokban az őszinteséget, és a tisztességet. Azokat, akik nem fogadják el a 2010 előtti és 2010 utáni korrupciót sem. Ezeknek az embereknek a szempontjait fogom képviselni továbbra is.

Korábban jelezte a pártok a számára, hogy cigány származású jelölteket mindenképp szeretne a közös listán. Mit sikerült ebben elérnie?

Ahogy korábban is mondtam a közös lista ügyét a pártokra bíztuk. Ezeken a tárgyalásokon az MMM képviselője is jelen van. Számomra a legfontosabb szempont továbbra is az, hogy a listán ne szerepeljen olyan jelölt, akit bármilyen olyan üggyel lehet támadni, amely veszélyeztetné az ellenzéki összefogás választási sikerét. Tiszta jelöltek kellenek. A második szempont a hetedik frakció volt. A harmadik pedig, hogy legyen három roma jelölt a listán. Én minden mást a pártokra bíztam. Azt gondolom, hogy ezek a kérések teljesíthetőek lesznek.

Politikai elemzők részéről többször felmerült, hogy egy ennyire színes szövetséget rendkívül nehéz lesz összetartani akár csak a választásokig is. Az ön személye garancia arra, hogy a hatpárti összefogás hosszú távon fennmarad?  

Garancia nincs. Az életben nagyon kevés dologra van garancia, hogy ez a szövetség egyben maradjon, az minden egyes tagjának a közös érdeke. Még garancia ugyan nincs, de aki ebből a szövetségből kilép, az a senkiföldjére lép akkor, amikor csak az ellenzéki összefogásnak van esélye leváltania Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát. Ha valaki ezt az összefogást tehát bármilyen indokból otthagyja, annak nem terem babér. Ezt a szereplők is tudják, tehát a közös érdek tartja össze ezt a szövetséget, illetve az a legitimitás, amit az előválasztáson megszereztünk. Ahogy korábban is elmondtam az ön kérdésére, mindezt Gattyán Györgynek is figyelembe kell vennie. A Fidesz biztos örül, hogy Gattyán Györgyéhez hasonló kezdeményezések vannak, de egy beágyazott politikai pártnak könnyen a végét jelentheti, ha kilép az összefogásból. Megbeszélésünk során Mikuláš Dzurinda arra hívta fel a figyelmemet, hogy ő egy kilencpárti összefogásnak volt a vezetője, amiben még a kommunisták is benne voltak. Tehát egy még szélesebb összefogás miniszterelnöke volt és azt mondta, hogy nagyon jól működött. Legalább annyira, hogy Szlovákia gazdasági fellendülését is a legtöbben a Dzurinda kormányra vezetik vissza. Szlovákia lehagyta Magyarországot a gazdasági versenyben. Orbán Viktor is sokkal jobban, és sikeresebben kormányzott, amikor koalíciós kormányt kellett vezetnie 1998 és 2002 között. Kompromisszum, és tárgyalási kényszere volt, tehát  nem tehette meg, hogy egyszemélyben döntsön.

Tehát ön szerint inkább előny, hogy egy esetleges választási győzelem esetén ennyi párttal karöltve kell kormányoznia.

Szerintem előny. Egy koalíciós kormány sokkal jobb minőségben tudna kormányozni, mint egy egypárti kormány. Hitler és Sztálin is beleőrült a hatalomba. Orbán Viktornak sem tett jót.

Kovács Gergely a Kutya Párt elnöke azt nyilatkozta, hogy három ügy mentén szívesen együttműködne az ellenzéki összefogással. A déli határkerítés lebontása, az adórendszer átalakítása és a marihuána legalizálása. A kerítésről elmondta mit gondol. Mi az álláspontja a másik két kérdéssel kapcsolatban?

Amikor az egykulcsos adó fennmaradása mellett érveltem, az én szempontom az volt, hogy nem szabad a személyi jövedelemadót emelni. Alapvetően adóemelés ellenes vagyok és az alacsony adókulcs híve. Arról hajlandó vagyok tárgyalni, hogy úgy legyen több kulcsos, hogy az újak alacsonyabbak legyenek.  A marihuána legalizálásának több fokozata van. Ezt meg kell vizsgálni. Ezt korábban nagyon elleneztem, én soha semmilyen kábítószert nem próbáltam. Általánosságban ellenzem, de azt eltudom képzelni, hogy megvizsgáljuk nyugati országok tapasztalatait a legalizálás különböző fokozataival kapcsolatban. Azt is meg kell vizsgálni, mi lenne Magyarország számára a legsikeresebb szabályozás. Tudomásom szerint az Egyesült Államokban nagyon sikeres a dekriminalizáció, ezért úgy gondolom, hogy itthon is meg kell vizsgálni, mi a helyes ezzel kapcsolatban. Számomra több szakember is a svájci drog, és függőségekkel kapcsolatos politikát, illetve példát ajánlotta figyelmembe. Én nyitott vagyok rá, hogy ezt a kérdést alaposan megvizsgálja a társadalom. Abban is biztos vagyok, hogy a Fidesznek nagyon komoly érdeke lenne a könnyű drogok dekriminalizálása. Több fideszes ellen zajlik eljárás kábítószeres ügy miatt, szóval az ő érdekükben is áll, hogy legalább a fogyasztás miatt ne ültessék le őket.

Korábban arról is beszélt, hogy hamarosan országjárásba kezd. Mit tudhatunk meg erről, melyek az ezzel kapcsolatos tervei?

Legutóbb Mosonmagyaróváron és Gárdonyban jártam. Mostantól a választásokig az a terv, hogyha bárhol járok, találkozzak a helyi képviselőkkel és a választópolgárokkal is.

Ha jelenleg ön lenne a miniszterelnök, hogyan kezelné a negyedik járványhullám okozta kihívásokat?

Mindenképp másképp kezelném. Nem vagyok benne biztos, hogy pusztán az oltásokra épülő magyar stratégia megfelelő. Az adatok azt mutatják, hogy nem. Nem elegendő az oltás propagálása. A másik kérdés, hogy ebben sem volt sikeres a Fidesz. Nekünk Hódmezővásárhelyen forró drótot kellett létrehoznunk, hogy segítsük az oltásra történő regisztrációt, mert annyira túl volt bonyolítva. Az önkormányzatnak sok embernek segítenie kellett ebben. A kormány ezt egyértelműen rosszul kezelte, másrészt a kínai vakcina miatt is sokan nem hisznek az oltási programban, mert nem tudni mennyire volt hatásos, és mennyi idő után kell újabb oltást felvenni. Az Orbán-kormány az oltást elutasítókat sem tudta meggyőzni. Európai viszonylatban Magyarország ma az átlagos átoltottság alatt van, márciusban még az élen jártunk, amit én is nagyon dicsértem. Az oltás láthatóan nem elég. Az egész világon csak Magyarországon voltak annyira ostobák a kormányzati szereplők, hogy az önkormányzatoktól történő forrás elvonással és ingyenes parkolással akarták kezelni a járványt. Sokat elárul az is a kormány járvány kezeléséről, hogy Európában lakosságarányosan Magyarországon haltak meg a legtöbben, egy ideig pedig az egész világon. Ha egy portásra bíztuk volna Hódmezővásárhelyről a járványkezelést akkor is jobban járt volna az ország, mert ennél rosszabban nem igen lehetett. Személy szerint én némileg megkönnyebbültem, amikor Orbán Viktor Pintér Sándorra bízta Kásler Miklós helyett a védekezés irányítását. Még a belügyminiszter is alkalmasabb az egészségügy vezetésére, mint Kásler Miklós.

Ha jól értelmezem a szavait, akkor ön szerint korlátozó intézkedésékre lenne szükség?

Nem. Tesztelésre például. A kormány most költ el 200 millió forintot arra, hogy öt milliárdnyi fel nem használt PCR-tesztet megsemmisítsen. Ez a felháborító ostobaság kategóriája, miközben Németországban és Ausztriában azt látjuk, hogy a tesztelés segítségével rengeteg halálesetet megtudtak akadályozni. Magyarországon pedig a megvásárolt teszteket sem használtak fel. Erre szavakat sem találok. Azért halt meg harminckétezer honfitársunk, mert ilyen féktelenül ostoba a kormány. Sajnos.

Az infláció és a forint gyengülése is égető kérdéssé vált az elmúlt hetekben. Milyen monetáris politikát folytatna a jelenlegi helyett? Hogyan oldaná meg ezeket a problémákat?

Magyarországon is vannak nagyon jó monetáris és pénzügyi szakemberek, akik aktívan részt vesznek a választási program, illetve leendő kormányprogram kidolgozásában. Véleményem szerint a kormánynak már fél évvel ezelőtt be kellett volna avatkoznia. Ezt nem csak az ellenzéki programon dolgozó hiteles szakemberek gondolják így, hanem maga Matolcsy György is. A jegybank elnök is kritizálta a kormányt, amiért nem léptek fel korábban az infláció ellen. Ennek két oka is van, hogy Orbán Viktor kereslet növelésével próbálja fékezni a válságot és ne feledjük el, hogy választási év közeledik, hihetetlen pénzszórásba kezdtek. Az intézkedések jelentős része fedezetlen ígéret. Gyurcsányi magasságok fölé emelkedik a költségvetési hiány. Ezt el akarja inflálni a kormány. Az, hogy lesz béremelés, 13. havi nyugdíj és minimálbér emelés, a német autógyárak számára ezt úgy teszi kezelhetővé, ha a forint az eddigieknél is kevesebbet ér. A 370 forint feletti rekord árfolyam ennek a jele, illetve elinflálja ezt a pénzt. Gyakorlatig inflációval veszi vissza a nyugdíjasoktól és az emberektől. A választási ígérgetések és túlköltekezés következménye, hogy ennyire elszabadultak az árak. Akármekkora nyugdíj emelést is tervez a kormány, az nem fog tudni lépést tartani az élelmiszerek növekvő árával. A nyugdíjasok számára a kormánnyal ellentétben nem a luxusjachtok, és a magánhelikopterek árának növekedése az érdekes, hanem a zöldség és a hús ára, amelyek nem öt vagy hat százalékkal emelkedtek az elmúlt évben.

Mi a megoldás?

Azt gondolom, nem rám kell hallgatnia Orbán Viktornak, hallgasson Matolcsy Györgyre.

Kulturális kérdésekben nem igazán szokott nyilatkozni. Érdekelne, hogy mit gondol Demeter Szilárd kijelentéséről, miszerint „kukázná” a magyar irodalom nyolcvan százalékát.

Szerencsére nem Demeter Szilárd értékítélete határozza meg a magyar kultúrát.

Politikusok gyakran megosztják a nyilvánossággal, hogy mit olvasnak éppen. Milyen könyvet vagy könyveket forgat mostanában?

Őszintén szólva az internetet. Természetesen van pár könyv az éjjeli szekrényemen. Időm nagy részében azonban híreket, interjúkat és háttéranyagokat olvasok. Most például Surányi György Visegrádon elmondott gazdasági értékelését olvasom, még nem értem a végére. Ha tehetem és az időm engedi, főleg nonfiction könyveket olvasok, a gazdaság és a történelem témájában. Szépirodalom tekintetében pedig Kurt Vonnegut az egyik legnagyobb kedvencem, aki Indiana államban élt, míg meg nem halt, ahol én is laktam, amikor még az Egyesült Államokban tartózkodtam. Nagyon szeretem és el is olvastam az összes számomra hozzáférhető amerikai elnök memoárját vagy életrajzát. A magyar szerzők közül pedig Kassák és Márai állnak hozzám közel.

(Kiemelt kép: Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Fotó: Dimény András/168.hu)

 

 

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.