Elterelte a patakot a politikus, hogy pisztrángokat neveljen a telkén

Szarvaskő alpolgármestere a saját, korábban egy önkormányzati tulajdonban lévő telkére vezette a Margit-forrás vizét, hogy pisztrángokat neveljen.

2022. május 5., 17:19

Szerző:

Egészen bizarr történet borzalja a kedélyeket Szarvaskőben, Heves megye egyik legszebb fekvésű kistelepülésén. Az alig pár száz lelkes falu polgármestere után az alpolgármester is lemondott, a hétfői rendkívüli ülésen pedig a képviselő-testület is feloszlatta magát – erről ír az Egri ügyek.

A botrányt az alpolgármester, Nahóczki László ténykedése robbantotta ki. A civilben az Egererdő egyik főerdészeként dolgozó Nahóczki ugyanis fogta magát, és elterelte a Bükki Nemzeti Park területén található Margit-forrás vizét. Bár a forrás önmagában is törvényileg védett természeti területnek számítana, függetlenül attól, hogy amúgy egy nemzeti park területén fakad. Az erdőt kezelő főerdészként Nahóczkinak ezzel tisztában kellett lennie.

Nahóczki az önkormányzat tulajdonát képző, a település egy más részéről elemelt csövekkel vezette a forrás vizét saját, korábban szintén önkormányzati tulajdonú telkére, hogy ott aztán pisztrángtenyésztés céljából létesített betonmedencéket töltsön fel velük, írja a portál.

A művelettel sikeresen kiszárította az Eger-patakhoz vezető eret, amely több békafaj és védett foltos szalamandrák élőhelye volt. Időközben

a közfelháborodás hatására Nahóczki visszabontotta a csőrendszert, amivel elterelte a forrás vizét.

A falu lakói ugyanis egy helyi Facebook-csoportban igencsak felháborodtak a történtek láttán, amit a csoport egyik tagja gondosan dokumentált fényképekkel.

Ezek nyilvánosságra kerülése után jelentették az esetet a Bükki Nemzeti Parknak, amely továbbadta a kormányhivatalnak, amelynek munkatársai végül április végén vonultak ki a helyszínre. Addigra Nahóczki már felszámolta a nyomokat, így a falubeliek tudomása szerint csekély pénzbírsággal megúszhatja az ügyet.

Az Egri Ügyek cikke szerint Nahóczki a csövek lefektetése előtt egri középiskolásokkal takaríttatta ki a Margit-forrás környékét, megkönnyítve ezzel a víz későbbi elterelését. A felkorbácsolt indulatok nyomán végül lemondott a helyi alpolgármester, de feloszlatta magát a képviselő-testület is, a településen időközi választást írnak ki, ahol új polgármestert is választanak, aki előzőleg, ettől az ügytől függetlenül jelentette be lemondását.

(Kiemelt kép: Nahóczki László (balra) főerdész-alpolgármester, Nyitrai Zsolt, a környék akkori fideszes parlamenti képviselője (középen) és Szabóné Balla Marianna (jobbra) polgármester. Forrás Nyitrai Zsolt hivatalos Facebook-oldala)