Már nem konzultál, hanem reklámoz a Fidesz
Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket – jelentette be Giró-Szász András. A szocialisták szerint attól ,hogy a fideszesek "újabb százmilliókért ismét teleplakátolják az országot, a hazugságaik még nem válnak igazzá. A kormánypárt honlapjára máris felkerült a kampány egy eleme.
A többlépcsős akció első üteme ezen a héten veszi kezdetét, és körülbelül egy hónapig tart majd. Ennek során a kabinet minden háztartásba eljuttat egy tájékoztató füzetet, valamint óriásplakátokon, a médiában – televíziókban, rádiókban és a nyomtatott sajtóban –, valamint online felületeken is beszámol az eredményekről – részletezte Giró-Szász András. Hozzátette, 24-25 területről, szakpolitikai kérdésről adnak majd bővebb tájékoztatást.
A kormányszóvivő azt mondta, az elmúlt két és fél év eredménye az, hogy Magyarország ma jobban teljesít, és nemcsak az előző kormányoknál, hanem sok európai országnál is. Az akció költségeit firtató kérdésre azt közölte, hogy egy jelenleg is érvényben lévő, közbeszerzési eljárás alapján megkötött, az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel létrejött szerződés adja meg a keretét a tájékoztatási sorozatnak. A pontos elszámolást az akció végén teszi közzé a Miniszterelnökség – fűzte hozzá Giró-Szász András.
Giró–Szász András kérdésre válaszolva elmondta: a miniszterelnök országértékelő beszédében világossá tette, hogy az év második felében valósulhat meg egy a bérből és fizetésből élőket érintő akcióterv. Ugyanakkor a kormányszóvivő leszögezte azt is, hogy Orbán Viktor és a gazdaságpolitika vezető szereplői is egyértelműsítették, hogy ezen akcióterv semmilyen módon nem befolyásolja a kormány elkötelezettségét a háromszázalékos hiány tartása mellett.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője, a kormány reklámkampányával kapcsolatban azt mondta, „attól, hogy újabb százmilliókért ismét teleplakátolják az országot, a hazugságaik még nem válnak igazzá. Egyet viszont sikerül bizonyítaniuk: önfényezésben egyre jobban teljesítenek”.
Török Zsolt hozzátette, Magyarország jobbat érdemel, ezért van szükség kormányváltásra.