Már egy százalékon áll a Jobbikból kivált, még szélsőségesebb párt
A teljes népességen belül 1 százalékos támogatottsága van a Jobbikból kivált, Toroczkai László ásotthalmi polgármester vezetésével, Dúró Dóra és Novák Előd ex-jobbikos részvételével alakult szélsőjobboldali pártnak, a Mi Hazánk Mozgalomnak – derült ki a Závecz-Research friss közvélemény-kutatásából. Az augusztusban létrejött szervezet a kormánypártokhoz hasonlóan a migránsellenességet helyezte politikája középpontjába, de nem áll tőlük távol a szaloncigányozás sem. Toroczkai például egy badacsonyi borász meggyilkolása kapcsán „belső migránsokról" beszélt, utalva a gyanúsítottak vélt roma származására.
A pártszakadás ellenére a Jobbik továbbra is 10 százalékon áll a teljes népesség körében, ezzel pedig vezet a mögötte 7 százalékkal lévő MSZP előtt, amely egy százalékot javított egy hónap alatt. A szocialisták mögött stagnál a Demokratikus Koalíció (4 százalék) és az LMP (3 százalék) népszerűsége. Utóbbi azért is érdekes, mert az ökopártot a közelmúltban több botrány és lemondás rázta meg.
A közterületi akciókban utazó Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momemtum Mozgalom 2-2 százalékon, míg a szocialistákkal parlamenti frakciószövetséget alkotó Párbeszéd 1 százalékon áll.
