Már csaknem százan fagytak meg az idei télen

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint eddig ezen a télen, október elsejétől december 30-ig közterületen 42, magánháznál pedig 57 ember fagyott meg - közölték az ORFK sajtóosztályán az MTI megkeresésére pénteken. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint viszont ennél jóval több áldozata volt már a kemény hidegnek. Mint az MTI-nek elmondta, az elmúlt húsz évben összesen csaknem nyolcezren, éves szinten pedig legalább 260-an haltak meg a hideg következtében. A rendőrség által most közölt, száz körüli számot azzal magyarázta, hogy ebben vélhetően nincsenek benne azok, akik kórházban haltak meg a kihűlés következményei miatt.

2010. december 31., 17:21

Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke közölte, hogy - mint azt a híradásokból is hallani lehet - elsősorban nem hajléktalanok fagynak meg, hanem idős, magányos emberek. A hajléktalanok egyrészt fel vannak készülve a hidegre, másrészt az országban sok helyen dolgoznak utcai szociális munkások, akik igyekeznek naponta látogatni az utcán élőket. Hozzátette: több nagyvárosban működik úgynevezett teajárat, amely szintén egy ilyen napi szintű találkozási pont, egy forró tea mellett minden nap el tudnak beszélgetni a fedél nélküliekkel.

Ha pedig úgy látják, hogy valaki esetében elindultak a kihűlési fázisok, akkor akár óránként "ránéznek", s a szakmában "szociális zaklatásnak" nevezett eszköz révén megpróbálják meggyőzni arról, hogy ott nem maradhat.

Tarlós István főpolgármestertől a szociális szakma december közepéig kapott haladékot arra, hogy eszközeikkel megpróbálják rávenni a hajléktalanokat: hagyják el az aluljárókat vagy legalább ne életvitelszerűen tartózkodjanak ott. Lőrincz Norbert elmondása szerint az elmúlt két hétben az érintettek nagyjából kétharmadát sikerült meggyőzni.

Mostanra a fővárosban a hajléktalanellátó intézmények szinte mindegyike megtelt, sok 120-130 százalékos kihasználtsággal üzemel. A Déli pályaudvarnál és a Nyugati téri aluljáróban üzemelnek az úgynevezett túlélési pontok, ahol azok húzhatják meg magukat éjszakára, akik nem akarnak bemenni az ellátóhelyekre.