Már azt sem tudjuk, kinek higgyünk
Nem csak nálunk fordul elő, hogy ugyanazon adatok alapján a különböző gazdasági szakértők gyökeresen eltérő következtetésekre jutnak, mint az a világválság alakulása kapcsán elhangzó prognózisokból is látszik. Ehhez máshol - tőlünk eltérően - még politikai motivációra sincs szükség, elegendő a piaci elvárás és a szereplési kényszer.
Minél több világgazdasági jóslatot olvas el az ember, annál szkeptikusabbá válik a megbízhatóságukat illetően. A széleskörű tájékozódás tehát ebben az esetben nem hogy megkönnyíti, hanem inkább megnehezíti a tisztánlátást, mire számíthatunk az elkövetkező években. A fejlett világban nagy cégek egész sora foglalkozik gazdasági prognózisokkal, rengeteg pénzt keresnek ezzel és nem engedhetik meg maguknak, hogy időről időre ne mondjanak valami előre mutató jóslatot a hírekre kiéhezett piacoknak. Az általános trendek felvázolásával még nincs is baj, nagyot tévedni azoknál nem feltűnő, a gondok akkor kezdődnek, amikor konkrét témákban megfogható számok és várakozások is szóba kerülnek.
A kockázat persze ekkor is kevés, a felelősségre vonástól senkinek sem kell tartania. Az elemző cégek jól megúszták azt is, hogy egy-két kósza kivételtől eltekintve senki nem jelezte előre a másfél évvel ezelőtti pénzügyi válság kirobbanását, sőt a legnagyobb hitelminősítők a legmagasabb befektetésre javasolt kategóriába soroltak olyan papírokat, amelyek néhány hét múlva már fabatkát sem értek. Ma ugyanezek az elemzők osztják továbbra is az észt, azzal az eltéréssel, hogy már óvatosabbak lettek, ezért időről-időre ellentmondanak a mások, sőt saját maguk korábbi jóslatainak, ki-ki válassza ki magának, mi tetszik neki.
Az még érthető, hogy a világgazdaság várható növekedési számai állandóan változnak, hol növekednek, hol csökkennek, attól függően, kik és milyen prioritások szerint kalkulálják őket. Igaz ez a kisebb térségekre és az egyes országokra is, ahány prognózis, annyi szám. Csak a mi régiónknál maradva: a recesszió mélypontján még azt gondolták, hogy ez a térség fog legnehezebben kilábalni a válságból. Tavaly nyáron már olyan vélemények jelentek meg, hogy a fellendülés egyik motorja lehetünk, a legújabb prognózisok viszont ismét visszafogottabbak és elhúzódóbb növekedési pályát jósolnak. Mondhatnánk, hogy végül is mindegy, ki mit jósol, hiszen a gazdasági folyamatok ma a szokásosnál is sokkal bizonytalanabbak, a helyzet még nagyon ingatag. Ezek az elemzések azonban befolyással vannak a pénz és tőkemozgásra, és ezen keresztül közvetlen hatással lehetnek egy ilyen gyenge térség reálgazdasági trendjeire is.
Az igazi káosz a befektetési piacok várható alakulásának prognózisai körül van. Az elemzők többsége az elmúlt másfél évben még véletlenül sem találta el a valós trendeket: ennek leglátványosabb jeleként lényegében senki sem látta előre a tavalyi hatalmas tőzsdei rallit, sőt általában óvtak a túlzott részvénypiaci várakozásoktól, folyamatosan riogattak a korrekciók veszélyével, emiatt csak a legbátrabbak söpörhették be az óriási árfolyamnyereség nagy részét. Ugyanazok ma is jósolgatnak, sokszor gyökeresen ellentmondva egymásnak. A válság óta médiasztárrá vált Roubini például újabb zuhanást vár az év második felében, szerinte az állami pénzek osztogatása akadályozza a gazdaság tisztulását, a megugró hiány az infláció növekedéséhez és a kilábalás lelassulásához vezet. Ez törvényszerűen hatással lesz az értékpapírpiacokra, megrendül a bizalom a részvényekben és az állampapírokban egyaránt. Egyedül a nyersanyagpiac maradhat ki a zuhanásból, ott érdemes tehát befektetni.
Vele egyidőben, ugyanazon alapvetésből kiindulva egy másik neves guru teljesen eltérő jóslatot adott. Szerinte a korrekció már rövid távon is bekövetkezhet, a visszaesés a nyersanyagpiacot is érinteni fogja. Az infláció nem fog nőni, sőt az Egyesült Államokban defláció várható a lassú növekedés és az alacsony fogyasztás miatt. Az arany ára is zuhanni fog, abba sem érdemes befektetni, a dollár viszont erősödik. A 29-33-as nagy válság mintájára hivatkozva a guru újabb, de kisebb visszaesési periódust vár, és rendkívül hosszan elhúzódó kilábalást.
Mint a fenti, kiragadott példákból is kitűnik, az optimizmus és pesszimizmus között hánykolódik az, aki a szakértők véleményéből próbálja megtudni, mire számíthat az elkövetkező években. A tisztán látást csak nehezíti, ha a kis hazánk kilátásaival kapcsolatban elhangzó jóslatokat nézzük, amelyek annál ellentmondásosabbak, minél konkrétabbak. Ha félre tesszük a politikai célzatú megnyilvánulásokat és nem bonyolódunk bele például a várható hiány körüli vitába, akkor is marad kétely éppen elég. A legfontosabb makroadatról, GDP alakulásáról a független elemzői vélemények is megoszlanak. Az idei szám még jóval a hibahatáron belül, nagyjából a plusz-mínusz fél százalék közötti sávban mozog, a 2011-es prognózisnál azonban már korántsem mindegy, hogy másfél vagy négy százalék lesz a növekedés, hogy a két szélső értéket említsük.
Ennél sokkal durvább eltérések vannak a pénzpiaci jóslatoknál. A múlt héten össze-vissza beszéltek a különböző elemzők, ugyanarra a részvényre például az egyik nagy minősítő eladást, a másik vételt javasolt, itt drasztikusan csökkent, ott pedig növekedett a limitár. Ismét előfordult az, ami már tavaly is néhányszor: európai banki szakértők a forint gyengülését prognosztizálták egészen az euróval szembeni 290-es szintig, az egyik legnagyobb amerikai minősítő szerint viszont 245-ig erősödhet az árfolyam. Egyetértés talán csak a kamatok alakulásánál volt: mindenki valószínűsítette az alapkamat 6 százalékra való csökkentését.
Mindebből a tanulság annyi lehet, hogy nem érdemes túlzottan nagy figyelmet fordítani a gazdasági elemzők jóslataira. Próbáljunk abból kiindulni, hogy innen már csak felfelé vezethet az út, ha a politika is úgy akarja. Még a legjobb esetben is legalább két-három év, mire esetleg jobban érezhetjük magunkat, addig pedig még számtalan, egymásnak ellentmondó jóslat vár ránk. Bírjuk ki őket türelemmel, és hallgassunk a saját józan eszünkre.
