Már az ügyészségen Gődény György ügye

Néhány héten belül vádat emelhet az ügyészség a rémhírterjesztéssel gyanúsított Gődény György ellen.

2021. június 15., 14:03

Szerző:

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy a nyomozó hatóság hétfőn küldte meg a Nyíregyházi Járási Ügyészségnek az üggyel kapcsolatos iratokat. A nyomozó hatóság szerint további nyomozásra nincs szükség az ügyben.

Az ügyészségnek a törvény értelmében egy hónapja van arra, hogy érdemi döntést hozzon az ügyben

– magyarázta a lapnak a csoportvezető ügyész.

Gődényt tavaly december 11-én hajnalban állították elő a lakásán tartott házkutatás során, majd rémhírterjesztés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyógyszerész azt állította, hogy nem követett el bűncselekményt, és ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy ő csupán orvosi tényeket közölt az oldalán tudományos kutatásokra alapozva.

A vírusszkeptikus férfi a kihallgatása során panasszal élt a gyanúsítás ellen, valamint a lakásában tartott kutatás és az otthonában lévő eszközök lefoglalása miatt is, de az ügyészség mind a három panaszát elutasította. A rendőrség végleg lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

(Kiemelt kép: A koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások ellen tüntettek a Hősök terén, 2021. február 28-án. Fotó: 168.hu | Karancsi Rudolf)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.