Már a tiszántúli vármegyéken is másodfokú riasztás van a viharos szél miatt

Hétfő este tiszántúli vármegyékre is kiadta a másodfokú (narancs) riasztást az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

2023. március 27., 19:36

Szerző:

Az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, kiadták a másodfokú riasztást Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékre is. A nap folyamán már kiadták a másodfokú riasztást Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Vas, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna, Pest vármegyékre, valamint a fővárosra, ugyanis a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát.

A meteorológiai szolgálat hétfőre kiadott figyelmeztetése szerint a déli óráktól a Dunántúlon, a főváros térségében és a Duna-Tisza közén, Pest és Bács-Kiskun vármegye térségében, majd késő délutántól már északkeleten, a Zempléni-hegységben, a Bodrogközben, a Nyírségben és a Hajdúságban viharos, általában 70-90 kilométer/órát, de időnként akár 90 kilométer/órát meghaladó, egy-egy helyen a 100 kilométer/órát is elérő, erősen viharos széllökésekre kell számítani.

Az esti, éjszakai órákban ideiglenesen kissé csillapodik a légmozgás, majd kedden a délelőtti óráktól ismét viharossá fokozódik az északnyugati szél, amely kedd estétől fokozatosan veszít erejéből.

Frissítés

Három vármegye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar – kivételével mindenhol visszavonta az erős széllökések miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este.

(Kiemelt kép forrása: Shutterstock)

 

11:57

Nem kicsit, nagyon: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyílt levelet írt Magyar Péternek, amelyben kifejtette, hogy szerinte a Tisza Párt alelnöke egy tőről metszett fideszes politikus, aki ugyan új a politikában, de „régi, jól ismert fideszes szöveget nyom”.

11:40

Nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével március 11-én az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték rendezvényszervezési feladataira -  tudta meg az rtl.hu