Már a Jobbik sem támogatja Tóth Csabát Zuglóban

Egyre több párt hagyja, vagy hagyná magár a zuglói szocialista képviselőt.

2021. szeptember 25., 13:39

Szerző:

Jakab Péter visszalép Tóth Csaba támogatásától Zuglóban – tudtuk meg a Jobbiknak a 168-nak küldött közleményéből.

„Jakab Péter nem véletlenül indított etikai vizsgálatot Tóth Csabával szemben, amely csak azért bukott el, mert az MSZP, Párbeszéd és LMP delegáltjai nem szavazták azt meg. Azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének, így őt a továbbiakban Jakab Péter nem támogatja.” – írta a párt.

Karácsony Gergely indította el a Tóth Csaba elleni lavinát pénteken, a második előválasztási miniszter-elnöki vitán, ahol kijelentette, hogy már elhatárolódik a zuglói képviselőjelölttől. A főpolgármester kijelentését Márki-Zay Péter pozitívan fogadta, ahogy Hadházy Ákos is egy megköszönte neki egy nyilvános bejegyzésben.

A DK szombat délelőtt reagált az esetre, amelyben leírták, hogy csak egy Karácsony Gergellyel és Tóth Bertalannal kötött szerződés miatt támogatják Tóth Csabát, amelyhez tartják a szavukat mindaddig, amíg Karácsony nem határolódik el hivatalosan is Tóth Csabától.

(Kiemelt kép: Jakab Péter Facebook-oldala)