Magyar–román: ezeket az ultrákat keresi a rendőrség
Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt keresi a rendőrség a képen látható férfiakat.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy körülbelül 120 főből álló társaság 2015. szeptember 3-án 23 óra 45 perc és 2015. szeptember 4-én 0 óra 15 perc közötti időben a Budapest V., Erzsébet téren, a József Attila utcához közel, valamint a Deák téri 47-49-es villamosmegálló közelében, és a Deák tér és Bárczy István utca kereszteződésében pirotechnikai eszközöket használva, hanghatásokat kiváltva, hangos ritmusokat zengve, az ott parkoló gépjárműveket, valamint a közterületi padokat, székeket megrongálták.
A társaság többsége piros-fehér-zöld színű, valamint piros-fekete színű, vagy sötét kámzsával arcát eltakarta.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya kéri, hogy aki a képeken szereplő személyekkel kapcsolatban információval rendelkezik, vagy őket felismeri, munkaidőben hívja a 06-1-443-5000/32-380-as telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Letöltendőt kaptak az ultrák
Három embert letöltendő, két embert felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a bíróság a Magyarország–Románia labdarúgó-mérkőzés során rendőrökre támadó futballhuligánok ügyeiben. Továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától.
A mérkőzés előtt alatt és utána is egy 150-200 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban részt vevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.
A rendőrség szombatra virradó éjszaka 51 ember állított elő a rendbontások miatt. A történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg.
Az ítéletek nem jogerősek.