Magyarországon menekülnek a gyerekek az állami iskolákból
A fejlett országok lázasan kutatják a választ arra, az oktatási rendszert érő kihívásra, amit a negyedik ipari forradalom jelent. A gyerekekben meg kell erősíteni ugyanis speciális készségeket, vagyis a kooperációs képességet, a problémamegoldást, a kreativitást, a kommunikációt. Az iskolák ezért elmozdultak az önálló, személyre szabott, rugalmas tanulás irányába – vagyis már nemcsak egyszerű tantárgyi ismeretátadás folyik, hanem a gyerekek projekteket visznek, maguk is kutatnak. A magyar kormány ettől eltérő utat választott: az iskolákat államosította, a 2011-es megszorító csomag, a Széll Kálmán-terv óta pedig
tartósan hiányzik legalább százmilliárd forint a már korábban is forráshiányos ágazatból.
A pedagógusok, szülők, oktatáskutatók egy része tudja, hogy valamit tenni kell. És próbálkoznak is. „Ha nem értesz egyet a kollektív büntetéssel, a megalázással, a megfélemlítés- és büntetésalapú neveléssel, ha túlzásnak gondolod azt, hogy egy általános iskolás korú gyerek reggeltől délutánig iskolában töltse az idejét, majd utána otthon még legalább 2-3 órányit tanuljon naponta, ha nem tartod életszerűnek, hogy a mai gyerekek ugyanazt a tananyagot tanulják ma, mint a szüleink, ha azt tapasztalod, hogy az iskolában kapott tudás nagyon felületes, csak érintik a témaköröket, a hangsúly az információk megjegyzésén van, ha nem tapasztalsz nyitottságot az iskola részéről az esetlegesen felmerülő problémák során, ha szerinted nem az érdemjegy az egyetlen értékelési módszer” – olvasható például egy tanulócsoport beharangozójában, ami jelzi azt is, miért keresi egyre több szülő az állami iskola helyett ezt a lehetőséget.
2015 végén bejárta a sajtót az a hír, hogy az egyik legsikeresebb magyar startup, a Prezi társalapítója, Halácsy Péter iskolát hozott létre. Ebben az újragondolt iskolában nincs osztályzás, nincsenek tantárgyak, a diákok csak azt tanulják, ami érdekli őket, és még hibázniuk is szabad. Az alapítók arra törekszenek, hogy úgy készítsék fel a gyerekeket az új világra, hogy megőrizzék bennük a kreativitást és a kíváncsiságot. Halácsy néhány éve azt mondta: reményei szerint a Budapest School az egész magyar közoktatásra hatni fog.
Igaza lett: hat. Bár nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Az állami közoktatásra ugyanis semmilyen hatást nem gyakorolt, annál nagyobbat a szülőkre és az innovatív pedagógusokra. A Budapest School modellje futótűzként terjed a középosztály körében. De mi is ez a modell? A Budapest School a törvényben biztosított magántanulói lehetőségre épül. A recept leegyszerűsítve így szól: végy egy klasszikus iskolát – ez lehet állami is –, írasd be a gyermekedet, majd jelentkezz abba a magántanulói csoportba, amelyet kiszemeltél magadnak (ilyen a Budapest School, a zuglói Égigérő Fa, a Padlás, a FreeMind és még számos egyéb). A magántanulói csoportokat olyan szülők és pedagógusok hívják életre, akiknek szűk az állami oktatás által előírt keret. Ha sikerül néhány jó pedagógust megnyerni az ügynek, és találnak egy közösségi teret, ahol a foglalkozásokat meg lehet szervezni, már indulhat is a magántanulói csoport. Ez persze nem olcsó mulatság: a havonta fizetendő hozzájárulás (leánykori nevén: tandíj) ötvenezer és kétszázezer forint között szóródik.
A szülők motivációi közé tartozik az is, hogy az állami oktatásból menekülő gyerekek egyre magasabb száma miatt az alapítványi iskolákba már nagy a túljelentkezés. Van olyan intézmény, ahová érdemes két évvel a beiratkozás előtt jelentkezni, különben betelnek a helyek.
Menekülési útnak ott vannak az egyházi iskolák, amelyek az államiaknál jóval több pénzt kapnak a kormánytól. Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának kiadványában (A közoktatás indikátorrendszere 2017) azt olvashatjuk, hogy az egyházi fenntartású intézmények aránya 5 százalékról 15,8 százalékra nőtt az alapfokú oktatást kínáló intézményeken belül, míg az egyéb fenntartású intézmények aránya 2,6 százalékról 4,8 százalékra emelkedett. Az egyházi általános iskolákban tanulók aránya 2001 és 2016 között a háromszorosára nőtt, 4,5-ről 14,7 százalékra. Hasonló a helyzet a középiskolások körében is: 2001 és 2016 között az egyházi fenntartású intézményben tanulók aránya 5,3 százalékról 15,1 százalékra emelkedett.
Azonban az egyházi iskolák sem nyújtanak mindenkinek alternatívát: egyrészt nem minden szülő akarja, hogy a gyereke vallásos nevelést kapjon, másrészt az ilyen intézmények sem feltétlenül nyitottak a tanulási zavarokkal küszködő gyerekek fogadására. A közoktatás indikátorrendszere című kiadványban az áll, hogy az egyházi fenntartású intézményekben a legalacsonyabb a sajátos nevelési igényű tanulók aránya, különösen az alapfokú képzésben.
Annak a szülőnek, akinek a gyereke sehová sem fér be – például azért, mert valamilyen tanulási zavara van –, nemigen marad más választása, mint a magántanulói közösség, ha a gyerekét hatékonyan szeretné fejleszteni. De nem kell ehhez tanulási zavar sem: elég, ha a gyerek nem bírja a hagyományos kereteket. „Tavaly ilyenkor már tudtuk, hogy elég volt Ági néniből, és lelépünk – olvasható egy szülői beszámoló az egyik magántanulói csoport honlapján. – Az egyébként makkegészséges kislányom az ötödik osztályba lépve 60 napot volt beteg. A tünetei egyértelműen pszichoszomatikus eredetűek voltak, kórházról kórházra jártunk vele. Az okot végül magunk találtuk meg pszichológussal-kineziológussal: az egyik tanár lehet a háttérben. Bementem az igazgatónőhöz – végtelen talpraesett asszony –, s mivel nem jogköre a tanárok foglalkoztatása, így mi mentünk el a suliból.”
Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete Alternatív Tagozatának vezetője lapunknak elmondta: a 240 alapítványi iskola mellett mintegy 50 magántanulói csoport működik.
– Magántanulói státuszban ma körülbelül nyolcezer gyerek tanul, és körülbelül ugyanennyi olyan diák van, aki külföldi iskolába jár, de megőrizte a jogviszonyát a magyar iskolájával is. Ebben a létszámban vannak benne a tanulócsoportba járó gyerekek is
– magyarázza Dobos Orsolya. Megtudjuk tőle azt is, hogy a magántanulói csoport jogilag nem minősül nevelési-oktatási intézménynek. Ez a jogviszony lehetőséget teremt arra, hogy a szülők a pedagógusokkal közösen határozzák meg, mi is történjen a gyerekeikkel két osztályozó vizsga között. A gyerekeknek ebben a szisztémában ugyanis a fogadó iskolájukban félévenként osztályozó vizsgát kell tenniük.
Cikkünkben szerettünk volna bemutatni ilyen magántanulói csoportokat, de megkeresésünket kivétel nélkül elutasították, többnyire azzal, hogy az érintett iskolaalapítók félnek. Ha írnánk az intézményükről, azzal felhívnák magukra az állam figyelmét, és a kormányhivatal rászállna arra az állami iskolára, amelyik a magántanulói státuszt biztosítja a csoport gyerekeinek. Az utóbbi időszak meglehetősen sok ilyen típusú ellenőrzése miatt többen attól tartanak, hogy az állam nem nézi jó szemmel ezt az iskolatípust.
Kétségtelen, hogy manapság már egyre kevesebb a gyerekközpontú, befogadó iskola. Ha az állam rosszul látja el a közfeladatát, akkor arra a privát szektor reagál. Így a középosztály igényeinek megfelelően egyre bővül a magántanulói csoportok és az alapítványi iskolák kínálata. Igaz, a kereslet jóval nagyobb. A magántanulói státusszal valóban van mindennek egyfajta „szürkegazdaság-jellege”, viszont ez az egyetlen törvényi lehetőség arra, hogy a csoportok legálisan működhessenek.
Nagy a kormányhivatal felelőssége: ezek a tanulói csoportok általában alsó tagozatos gyerekeket céloznak meg, így amikor a NAT alapján osztályozó vizsgát kell tenniük, nincs nagy gond. A problémák a felső tagozaton kezdődnek, amikor bejönnek a szaktárgyak, azaz biológiából, földrajzból, kémiából kell vizsgázni. Egyes tanulói csoportokból van, míg másokból nincs átjárás az állami rendszerbe, az oktatás minősége nagyon különböző lehet. Nem árt, ha egy magántanuló-csoport létrehozásakor a kezdeményezőknek van pedagógiai programjuk. Ez ugyanis nem előírás.
