Irakban vészhelyzet van, a DK hazahozná a közel-keleti országban szolgálatot teljesítő magyar katonákat

2020. január 5., 14:22

Szerző:

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció, hogy megvizsgálhassák: az iráni tábornok megölése után elővigyázatosságból haza kell-e hozni a magyar katonákat Irakból - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.

Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője, a bizottság tagja közleményében emlékeztetett: pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte az iráni Kászim Szulejmáni tábornokot, ezt követően pedig a NATO és az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség biztonsági okokból felfüggesztette iraki kiképzőműveleteit. A misszióhoz Magyarország 200 katonával járult hozzá, ők jelenleg is Erbílben tartózkodnak - tette hozzá a politikus. Azt írta, álláspontjuk szerint a honvédelmi tárca 2018 óta mind a hadsereg létszámát, mind a felszerelését illetően titkolózik, és kérésre sem hajlandó érdemi információt adni a Magyar Honvédséggel kapcsolatban. Hozzátette, a most kialakult veszélyhelyzetben ezért azt kezdeményezik, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság vizsgálja meg, elővigyázatosságból haza kell-e hozni a magyar katonákat Irakból.

A DK szerint az Orbán-kormány felelőssége, hogy egyetlen magyar honvéd életét se kockáztassák, ezért elvárják Benkő Tibor honvédelmi minisztertől, hogy adjon részletes tájékoztatást az ülésen - közölte Vadai Ágnes.

Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milíciavezér péntekre virradóra vesztette életét amerikai légicsapásban Bagdad közelében. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy likvidálásával egy azonnal fenyegető támadást hiúsítottak meg.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.