Magyar találmány: mesterséges intelligencia segítheti a sebgyógyulást

Többezer sebről készült fotóval tanították meg a mesterséges intelligenciának, mikor kell kötszert váltani egy sérülésen.

2021. szeptember 17., 21:36

Szerző:

2018 szeptemberében indult el az a Nemzeti Kiválósági Program, amelynek az volt a célja, hogy felzárkóztassa Magyarországot a gépi tanulás terén. Ennek érdekében két kutatóhely és három egyetem alapított konzorciumot, melynek tudósai más-más témakörben foglalkoztak a mesterséges intelligenciával – írja a HVG.

A konzorcium egyik alapítója a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet volt. A szakemberek a MedInnoScan nevű céggel közösen arra összpontosítottak, hogy miként lehet a gyakorlatban is hasznát venni a mesterséges intelligenciának, például az egészségügyben. A kutatás alapját az adta, hogy a krónikus sebbel élő betegek ellátása jelentős terhet ró az egész egészségügyi ellátórendszerre, mivel az ezzel a problémával küzdő, körülbelül 200 ezer beteg folyamatos kezelésre, átlagosan kétnaponkénti kötözésre szorul. Ha a seb állapota változik, a kötszer típusát érdemes váltani. Ebben a döntésben segít az a – kutatás eredményeképpen létrejött – mobilapplikációval egybeépített mesterségesintelligencia-alkalmazás, amelyet a kifejlesztettek a szakemberek.

Mintegy 70 egészségügyi intézményben 5500 beteg krónikus sebeiről készített összesen 220 ezer képet, ezek segítségével a szakemberek megtaníthatták az algoritmusnak, hogy a seb gyógyulásának milyen fázisai vannak, és azt is, mely állapotnál milyen kötszert érdemes alkalmazni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)