Letétbe helyezi az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatokat az orvosi kamara

2020. június 19., 11:37

Szerző:

A köztestület úgy fogalmaz most megjelent állásfoglalásában, az orvosok bérének rendezését és

az egészségügyi rendszer struktúraváltását sürgeti a közel 48 000 magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara.

A szervezet a tagság döntése alapján elindította az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését, és arra kérik az orvosokat, hogy mondjanak nemet a kötelező munkaóráikon felüli, szabadidejük terhére végzett többletmunkára. Céljuk, hogy a mostani,

önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel.

Ennek első lépése a bérek rendezése. A Kamara elnöksége bízik abban, hogy a gyűjtési időszak alatt megállapodás születik az egészségügyi bérrendezéséről, és így a felmondások élesítése elkerülhetővé válik.

Koronavírus - Fertőzöttek ellátásaOrvosok védőfelszerelésben.
Fotó: Balogh Zoltán

A Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttgyűlése 2019 novemberében felhatalmazást adott a MOK elnökségének az úgynevezett önként vállalt többletmunka-szerződések felmondásának megszervezésére. Mivel a kormány által benyújtott 2021-es költségvetés-tervezet nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét, 2020 májusában a MOK Területi Szervezeteinek Tanácsa határozatában megerősítette a korábbi felhatalmazást.

A Magyar Orvosi Kamara ennek értelmében megkezdi az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatok gyűjtését és letétbe helyezését.

Az önként vállalt többletmunka egy, az egészségügyre jellemző kuriózum: csak nevében önkéntes, valójában egy munkajogi kényszermegoldás annak érdekében, hogy az alulfinanszírozottság és az egyre kritikusabb orvoshiány ellenére is biztosítható legyen az ügyeleti ellátás. Ezt a többletmunkát az orvosok önmagukat kizsigerelve, a pihenés, feltöltődés és a családdal töltött idő kárára végzik. Felmondásáért a magyar jog szerint nem érheti hátrányos megkülönböztetés az egészségügyi dolgozót.

Hangsúlyozzák,

ma Magyarországon egy kezdő orvos – a gyorséttermi dolgozókéval azonos – 900 Ft-os nettó alap órabért,

egy szakorvos pedig – a szakmunkás bérektől is elmaradó – 1700 Ft-os nettó alap órabért visz haza közalkalmazottként.

McDonald's étterem - az itt dolgozónak annyi a fizetése, mint egy kezdő orvosnak
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Mindeközben a Magyar Orvosi Kamara adatai szerint az orvosok körében a 60-70 órás munkahetek általánosnak mondhatók. Átlagos ügyeleti beosztással számolva egy orvos körülbelül 50-55 éves korára dolgozik annyit, mint a napi 8 órában dolgozók 65 éves korukra, és évi 60 éjszakát tölt távol a családjától.

“A betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges. A célunk, hogy az önként vállalt többletmunka és a külső ügyeleti vállalások felmondásával felhívjuk a döntéshozók figyelmét az egészségügyi ellátórendszer sérülékenységére és a változás halaszthatatlanságára”

 – mondta dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a tájékoztatás szerint. 

A Magyar Orvosi Kamara aktív résztvevője a belügyminiszter által napokban életre hívott Bérrendezési Munkacsoportnak, és üdvözli a kormányzat bérrendezés iránti elkötelezettségét. Mindazonáltal az orvostársadalom

csak azt tekinti valós eredménynek, ha megtörténik a bérek rendezése a tiszta, átlátható, hálapénzmentes, biztonságos egészségügy kialakításának első lépéseként.

Mint fogalmaznak, a Magyar Orvosi Kamara 2020. 06. 19-én kezdi meg az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését. A csatlakozás önkéntes, az orvosok jogi és technikai kérdéseikkel a Kamara elnökségéhez fordulhatnak, a folyamatról pedig a www.mok.hu/tobbletmunka oldalon tájékozódhatnak. Jelenleg az akció első üteme zajlik,

a felmondások élesítésére a bértárgyalások és a kormányzati lépések függvényében kerülhet majd sor,

ugyanakkor az elnökség bízik abban, hogy a tárgyalások az orvosok számára megfelelő megoldással zárulnak.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.