Itt a Magyar Orvosi Kamara új bértáblája, a 37 éves tapasztalattal rendelkező szakorvos több mint kétmillió forintot kapna

2020. január 14., 13:08

Szerző:

Gyors és látványos bérfejlesztés a Magyar Orvosi Kamara célja, ehhez elkészítette új bértábla javaslatát, amely, ahogy fogalmaznak, tökéletesen követi a gazdaság teljesítőképességét. A kormányzati ígéretnek megfelelően a MOK 2020 januárjától a költségvetés mozgásterének erejéig kéri a bértábla megvalósítását. A fennmaradó részt 2021-től egy lépésben, a hálapénz tiltásával egyidőben szükséges megvalósítani. Az ütemezésben tehát elismerik a tárgyévi gazdasági - költségvetési korlátokat, ugyanakkor a megállapodás nem halogatható. Első éves rezidens csaknem bruttó 700 ezer forintot, a 37 éves tapasztalattal rendelkező szakorvos több mint kétmillió forintot kapna. 

A MOK az elmúlt években a MSZ EDDSZ oldalán vett részt a béremelésről tartott egyeztetéseken az úgynevezett „sztrájktárgyalás” keretei között. A szakorvosok 107 000 és 100 000 forint, a szakorvosjelöltek 50 000 forint béremelésben részesültek a legutóbbi tárgyalási ciklusban. Nem bértárgyalást kezdeményez, hanem a finanszírozási rendszer és a finanszírozási kondíciók olyan kialakításáról szóló tárgyalást, amely biztosítja az ellátórendszernek a betegbiztonságot garantáló működését és az általuk javasolt bértábla szektorsemleges kifizethetőségét.

A MOK szerint ugyan ágazati összehasonlításban a legnagyobb mértékben nőttek a bérek, azonban még így is messze elmaradnak a kevesebb képzéssel elérhető és kisebb munkaterheléssel járó területekéitől.

De az ősszel 16 év után megújult testület más szempontokat is nézett. Ahogy írják, az egészségügyön belül jelenleg többrétegű bérfeszültség is rontja a rendszer működését:

  • 1) Jelentős (óradíjban akár háromszoros) bérkülönbség van az egyes szakmákon belül a különböző intézmények között, ennek következtében állandó a munkaerő-vándorlás
  • 2)  Még ennél is jelentősebb a különbség a különböző szakterületek között, ez rendkívüli feszültséget okoz a sokszor közös teamben dolgozó eltérő szakmájú orvosok közt
  • 3) Az elmúlt évek intézkedéseinek folyományaként új elem az ápolói – orvosi bérekből adódó feszültség: 2020 januárja óta egy kezdő OKJ-s szakdolgozó alapbére megközelíti, a kezdő diplomás szakdolgozó alapbére meghaladja egy kezdő orvosét.
  • 4) Alapelv, hogy minden, közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos elérje a bértábla szerinti jövedelmet, függetlenül attól, hogy közalkalmazotti, vagy magánalkalmazotti jogviszonyban dolgozik, avagy vállalkozó. Az alapellátásban, a háziorvosi és fogorvosi vállalkozások finanszírozásába az ágazati bértáblában szereplő bérek nincsenek betervezve, ezért kigazdálkodhatatlanok. A fogorvosi alapellátásban kialakult helyzet miatt 2017-ben és 2019-ben is tiltakozó akciót tartottak a szerződött fogorvosok.

Ezek együtt – különösen a szakmák közötti egyenlőtlenség már a képzési rendszert is kontrollálhatatlanul torzítják –  korábban vonzó, nagy szakterületek váltak súlyosan erőforrás hiányossá, mind az alap, mind a szakellátás terén, ami a biztonságos, kiszámítható betegellátást lehetetlenné teszi. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

A bértábla legfontosabb számai előmenetel alapján így néznek ki (egy-, illetve hároméves GDP növekedéssel és inflációval korrigált, éves béremelés utáni bruttó havi jövedelem)

  • Rezidens 1 (belépő szint)

687 837 Ft

  • Rezidens 2 éve

768 775 Ft

  • Rezidens 3 éve

802 944 Ft

  • Rezidens 4 éve

838 632 Ft

  • Rezidens 5 éve

875 906 Ft

  • Szakorvos 1

1 154 920 Ft

  • Szakorvos 4 éve

1 287 832 Ft

  • Szakorvos 7 éve

1 341 957 Ft

  • Szakorvos 10 éve

1 398 358 Ft

  • Szakorvos 13 éve

1 457 129 Ft

  • Szakorvos 16 éve

1 518 370 Ft 

  • Szakorvos 19 éve

1 582 184 Ft

  • Szakorvos 22 éve

1 648 681 Ft

  • Szakorvos 25 éve

 1 717 973 Ft

  • Szakorvos 28 éve

1 790 177 Ft

  • Szakorvos 31 éve

 1 865 415 Ft

  • Szakorvos 34 éve

1 943 816 Ft

  • Szakorvos 37 éve

2 025 512 Ft

Ami a hatásokat illeti, a paraszolvencia 70 év után nem terheli többet a társadalmat anyagi és erkölcsi értelemben sem.

A bértábla bevezetésével a magyar orvosok helyzete hasonlóvá válik a környező, hasonló gazdasági teljesítményű országokban dolgozó kollégáikhoz. A nyugati országok elszívóereje érdemben csökken, a távozás anyagi motivációja megszűnik. Az orvosi pálya vonzóbb lesz, a képzés minősége a motivációk tisztulásának köszönhetően javul. A szakterülettől független egységes bértábla szakmai eszközökkel teszi lehetővé a hiányszakmák menedzselését.

A jobb egzisztenciális helyzet és a vele együtt járó rekreációs lehetőségek mérséklik a burnout jelenségét, ez közvetlen hatásként a betegellátás minőségében is megjelenik. Feltehetően csökken a magánszolgáltatók munkaerő elszívó hatása is, ezzel stabilabbá válik a közszolgáltatások működése. Számolni kell azzal, hogy a jobban megfizetett orvos kevesebb állást vállal, ez átmenetileg ellátó hiányt eredményezhet, de a kiszámítható működés, a jelenleg a közellátásban részmunkaidőben dolgozó szakorvosok várható visszatérése a főállású munkaviszonyba, a külföldről hazatérők növekvő száma és a vonzóbbá váló életpálya kompenzálhatja ezt. Az orvostársadalom partnerségével megnyílik a lehetőség a 30 éve halogatott érdemi egészségügyi reformra, mely Magyarország egészének javát szolgálja.