Itt a válasz a napelemstopra

A német energiacég egyebek mellett már leállított szénerőművek területére tervez nagyméretű akkuparkot telepíteni. Céljuk, hogy 2030-ra elérjék a 3 GW-os kapacitást. 

2022. november 10., 13:30

Szerző:

A magyar kormány megítélése szerint a meglévő hálózati kapacitások és a kis számú kiegyenlítő rendszerek miatt a továbbiakban nem engedi a napelemes rendszereket a hálózatra csatlakozni. A helyzet megoldására akár évekre is szükség lehet, pedig vannak olyan példák (mint a német energiacég, az RWE), melyek azt mutatják, hogy a szűkké vált energetikai keresztmetszet gyorsan és egyszerűen kezelhető – írja a Napi.hu.

Szeptember elején a MET Százhalombattán engedte a hálózatra az első magyarországi Tesla Megapackot, és sokan elcsodálkoztak hogy a 8 MW (4 MWh) kapacitású, ugyanekkora teljesítményre képes rendszernek a MET néhány éven belül a tízszeresét tervezi kiépíteni. Ehhez képest a RWE – mely német cégnek néhány éve még a Mátrai Erőmű is a tulajdonában volt, és az Elmű és az Émász hálózati területén is biztosított szolgáltatást – bejelentette, hogy mintegy 140 millió eurós beruházással kezdenek hozzá egy 220 MW-os akkumulátortároló megépítéséhez. A vállalat ezzel németországi erőművek számára tervez hálózatkiegyenlítési szolgáltatásokat nyújtani. 

Több nagyobb projekt is tervben van

„A májusban, Münchenben rendezett Intersolar expón több gyártó is bemutatott ipari méretű energiatároló rendszereket. A méret per teljesítmény (kapacitás) arányt illetően úgy képzelhető el a 220 MW kapacitás, hogy egy tengeri szállítókonténer méretű blokk nagyságrendileg 2 MW energia tárolására elegendő hely – ami azt jelenti, hogy 110 ilyen konténert felsorakoztató akkuparkot kell elképzelni” – részletezi a Napi.hu.

Az RWE mindezt nem egyben, hanem két erőműbe telepíti, melyek valójában már leállított szénerőművek, és csak telephelyként üzemelnek. Az az energiatároló egységek építését 2023-ban tervezik elkezdeni, és az RWE már 2024-ben üzembe is akarja őket helyezni. Az energiacégnek már van egy működő akkus csomagja, amely jelenleg 150 MW méretű, de még több más energiatárolós beruházást is csőre töltöttek; a cél legalább 3 GW-nyi akkumulátor tároló üzembe helyezése 2030-ig. 

(Kiemelt képünk: Kiemelt képünk illusztráció: Napelempark Visonta közelében, 2015. november 12-én. Fotó: AFP | Kisbenedek Attila)