Magyar gyógyszert fejlesztenek a vírus ellen, elhúzódó járvány esetén is önellátóak lehetünk belőle

2020. március 17., 14:00

Szerző:

Hármas hatású, az új koronavírust semlegesítő, a megfertőződött sejteket az immunrendszerhez hasonlóan elpusztító és néhány hétig megelőző védelmet is nyújtó gyógyszer kifejlesztésén dolgozik egy hazai konzorcium, írja a Magyar Nemzet.

A kutatás-fejlesztés az ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézetében, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kar Biológiai Intézetében és a Szentágothai János Kutatóközpontban folyik, írja a lap. A konzorcium tagja a Richter Gedeon gyógyszergyár is, ahol a gyógyszerfejlesztés, az engedélyezés és majd termelés folyik. A majdani gyógyszertesztekhez az ImmunoGenes Kft. tenyészti majd szükséges számú génmódosított egereket és nyulakat.

Fotó: Forrás: MTI

Kacskovics Imre, az ELTE Immunológiai Tanszékének vezetője, a konzorcium ötletgazdája és vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy reményeik szerint a konzorcium képes lesz a kétkomponensű, fehérjealapú készítményt a hazai lakossági igényeket kielégítő mennyiségben előállítani, és Magyarország tartósan elhúzódó járvány esetén is önellátó lehet a vírus elleni gyógyszerből.

A leendő gyógyszer a kutatói remények szerint nemcsak semlegesíti a szervezetbe került vírust, de a megfertőzött sejteket is elpusztítja, ezzel pedig csökkenti a vírusszámot a szervezetben. Cél az is, hogy a gyógyszernek relatíve hosszú legyen a kiürülési ideje, így védelmet nyújthat a betegség ellen több héten át. Mindettől függetlenül Kacskovics Imre hangsúlyozta, hogy a leendő gyógyszer nem vakcina, nem oltóanyag, azaz

csak passzív immunitást biztosít, arra nem képes felkészíteni a szervezetet, hogy maga vegye fel a harcot a kórokozó ellen.

A konzorcium által fejlesztendő molekula két komponensből áll, úgynevezett fúziós fehérje, magyarázta Kacskovics Imre: az egyik elem az a fehérje (ACE2), amelyen keresztül a vírus a szervezetünkhöz kapcsolódni tud, a másik pedig egy immunglobulin, az antitest egyik alkotóeleme. Mindkettő ismert és biztonságosan használható gyógyszeralapanyag.

A vírusellenes szer pontos összetételét néhány hete publikálták, mondta Kacskovics Imre, hozzátéve:

Bár tudjuk, hogy mit kell előállítani, ez egy nagyon súlyos járvány, és ilyen szert még sosem gyártott senki. Így egészen addig csak hipotézisről beszélhetünk, amíg a molekulát biztonságosan el nem kezdik gyártani és tesztelni sejteken, később állatokon és végül klinikai vizsgálatokban.

A gyógyszert először a PTE laboratóriumaiban tesztelik majd, ha ezek sikeresek, akkor jöhetnek az állatkísérletek. Ez beletelik majd jó pár hónapba, mert jelenleg "nem áll megfelelő számban rendelkezésre ilyen kísérleti állat, ezek létrehozása fél évet vesz igénybe" – mondta Kacskovics Imre a napilapnak. Ha az állatkísérletek is sikeresek, engedélyt kell kérni az Európai Gyógyszerhatóságtól az embereken végzendő klinikai vizsgálatokra.

Ha minden zökkenőmentesen, a tervek szerint halad, nagyjából másfél év múlva indulhatnak a klinikai vizsgálatok

– mondta az ütemtervvel kapcsolatban Kacskovics Imre.

Az, hogy a konzorcium milyen gyorsan kap engedélyt a szer humán kipróbálására, nagyban függ a járványügyi helyzet alakulásától. Kacskovics Imre szerint a világban sok helyen zajlanak koronavírus elleni fejlesztések, de sokkal előbbre mások sem járhatnak. "A lényeg nem is az, ki kerül ki győztesen a gyógyszerkutatási versenyből, hanem az, hogy itthon mindenki, akinek erre szüksége van, lesz, hozzájusson az új koronavírus elleni gyógyszerhez."

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.