Magánkézbe kerülnek a csillagok?
Az űrkutatás hosszú ideig az állami szektor kiváltsága volt. Az iszonyatosan költséges, hosszadalmas befektetések nem is érték volna meg a magáncégek számára. Ám az űrkutatás relatív olcsósága és a magánvagyonok növekedése miatt egyre több privát szektor jelenik meg az űriparban: sőt, ők azok, akik az innováció oroszlánrészét végzik – a legfrissebb 168 Óra hetilap címlapsztorija.
Luc Riesbeck a NASA-nál kezdte karrierjét, aztán gyakornokságának végeztével az Astroscale nevű magáncég űrpolitikai kutatója lett. A 2013-ban alapított cég olyasmivel foglalkozik, amit előttük senki sem csinált:
„Az évek során rendkívül sok szemét halmozódott fel a Föld keringési pályáján. A mi cégünk azzal foglalkozik, hogy megtisztítsa az eget a Föld körül keringő elhagyott alkatrészektől, vagy megjavítsa az elromlott, lemerült műholdakat” – mondta Riesbeck a 168 Órának.
„Jelenleg nincs mód arra, hogy megjavítsunk fellőtt, pályára állított műholdakat. Ha elromlanak, vagy elfogy belőlük az üzemanyag, rögtön szemétté válnak. Olyan ez, mintha autót vennél egy kereskedésben, és rögtön otthagynád, miután először kifogy belőle az üzemanyag. Ezen próbálunk változtatni” – magyarázta.
Az Astroscale apró startupként kezdte, ám nagy utat tett meg az elmúlt nyolc évben: március 21-én lövi ki első űrjárművét, az ELSA-d nevű műholdat, amely az űrtakarításhoz szükséges technológiákat fogja élesben tesztelni.
„Ahogy egyre fejlettebb lett a technológia, úgy lettek egyre kisebbek a fellőhető rakéták – mondta Riesbeck. – Így a kilövések költségei is csökkentek: ma már nem csak a kormányok engedhetik meg maguknak, hogy űrkutatást végezzenek. Ők pedig jelentősen segíthetnek kiépíteni a jelenleg komolyan hiányos infrastruktúrát az űrben. A mi cégünk is ezen dolgozik.”
Az Astroscale csupán egy a számos olyan cég közül, melyek az elmúlt egy-két évtizedben jöttek létre. Habár az EU és az USA már a hetvenes-nyolcvanas években is igyekezett arra ösztönözni a befektetőket, hogy kezdjenek el foglalkozni az űrkutatással, csupán a 2010-es évek elejére értek be azok a fejlesztések, és csökkentek annyira az árak, hogy komolyan vehető piaci verseny alakuljon ki az űrszektorban. Összehasonlításként: míg a NASA 1981-ben üzembe helyezett Space Shuttle-jét kilogramonként 54 ezer dollár volt az űrbe juttatni, a SpaceX 2018-ban kilőtt Falcon Heavyjét – amely, mint ismert, egy autóba ültetett próbababát vitt, és David Bowie-számokat bömböltetett a világűrbe – kilogrammonként 1400 dollár volt a csillagok közé juttatni.
A SpaceX és tulajdonosa, Elon Musk talán a legismertebb entitások a magánűrkutatás területén. Ez volt az első magáncég, amely kilőtt és vissza is hozott a Földre egy űrhajót (a Dragont 2010-ben), és 2015-ben ők hajtották végre a történelem első vertikális landolását egy űrjárművel – ez korábban az állami űrügynökségeknek sem sikerült. A SpaceX sikereinek köszönhető az is, hogy a rivális cégek csökkentik a kilövéshez szükséges szolgáltatások árait. Így még több vállalat kezdhette el építeni saját rakétáit, ami valóságos innovációs lavinát indított el.
Paul Allen, a Microsoft társalapítója, aki milliárdokat fektetett a privát űrkutatásba, 2018-ban bekövetkezett halála előtt azt mondta erről a jelenségről:
„Amikor az efféle hozzáférés a világűrhöz alapértelmezetté válik, az innováció jobban fel fog gyorsulni, mint azt mi jelenleg el tudjuk képzelni. Amikor az új eszközök és platformok könnyen elérhetőek, kényelmesek és megengedhetőek, magukhoz vonzzák a többi vizionáriust és vállalkozót, akik nekiállnak megvalósítani az új ötleteiket.”
Így nemcsak az újonnan alakult cégek kerültek versenyhelyzetbe, hanem az olyan nagy múltú, a nemzeti űrcégekkel évtizedek óta szerződéses kapcsolatban álló beszállítók is, mint a Lockheed Martin vagy a Boeing. Már nem ők azok, akik meghatározzák az árakat a szektorban.
Az új helyzet természetesen feszültséghez vezetett az űrkutatásban. Az állami szektort ugyanis a privát űrkutatással ellentétben gúzsba köti az USA négyéves költségvetése, amelyet a kongresszus és az elnök döntései határoznak meg. Ez az elmúlt négy évben nem volt különösebb probléma: Donald Trump sokat és szívesen költött az USA űrprogramjára, a jelenleg folyó állami projektek nagy része is az ő elnöksége alatt indult. A Perseverance, habár már Biden elnöksége alatt landolt, szintén az előző kormány alatt indulhatott útnak.
„Jelenleg csak találgatni lehet, hogy a következő költségvetési ciklusban az USA űrügynökségei mennyi pénzt kapnak, és milyen célokra – mondta Riesbeck. – A kérelmeket szép sorban elküldi mindenki, de van némi feszültség azzal kapcsolatban, hogy hogyan dönt majd a kongresszus. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az elmúlt években a legtöbb innováció a privát szektorban történt volna. Habár vannak itt is fantasztikus kezdeményezések, az állami szektorban is történtek jelentős előrelépések. Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy a piaci űrkutatásban, ahol nem kell a kongresszusra várni, csak a befektetőkre, ott nagyobb a kísérletező kedv.”
Ez viszont nem jelenti azt, hogy az állami és a magánszektor között nagyobb lenne az ellenségeskedés, mint az együttműködés. Sőt, a piaci verseny, ha lehet, még nagyobb kohéziót eredményezett az iparban. Az olyan cégek, mint a SpaceX, a NASA beszállítóivá is váltak, és számos kilövésnél együtt is működnek. Az űrkutatás korábban elhelyezett infrastrukturális egységeit – mint a számtalan műholdat vagy a Nemzetközi Űrállomást – közösen használják és fejlesztik a kormányzati és a piaci szereplők.
„Nem lehet kilőni semmilyen rakétát vagy űreszközt anélkül, hogy a hatályban lévő nemzeti és ENSZ-törvényeket figyelembe vennék – mondta a főként regulációs ügyekkel foglalkozó Riesbeck. – Szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy milyen időközönként, milyen óvintézkedések mellett lehet bármit felbocsátani az űrbe. Amerikában sok szektorban probléma a megfelelő reguláció hiánya, de a magánűrkutatás már egy olyan környezetben született meg, ahol nagyon komoly a szabályozás.”
(Címlapillusztráció: Kovács Lehel; animáció: Tóth Kata)
