Ma is baleset lassítja a forgalmat az M7-esen

Ez már a sokadik eset idén.

2022. július 1., 16:37

Szerző:

A délelőtt óta erős forgalom mellett baleset is lassítja a közlekedést az M7-es autópályán a fővárosból a Balaton felé.

A rendőrség péntek délután a honlapján azt közölte: három autó ütközött össze a sztráda fővárosból kifelé vezető oldalán, a 23-as kilométernél.

Az elsődleges információk alapján senki nem sérült meg.

A balesettel érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett halad - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Délelőtt óta rendkívül erős a forgalom az autópályán a Balaton felé. Törökbálint és Martonvásár között egymást érik a járművek, tömött sorokban, helyenként lépésben próbálnak előbbre jutni az autósok. A péntek délutáni csúcsban késő estig erős forgalom várható, ezért aki a Balaton felé közlekedik, számoljon azzal, hogy még a szokottnál is hosszabb lehet a menetidő - írta az Útinfom.

(Kiemelt kép: Vasárnap kora délutáni személygépkocsi forgalom az M1-es és az M7-es autópályák közös fővárosi bevezető szakaszán Budaörs térségében. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.