Lvovba költözteti a külügy az ukrajnai követséget

Kijevben gyorsan romlik a biztonsági helyzet.

2022. március 3., 12:34

Szerző:

A folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt a kormány ideiglenesen a nyugat-ukrajnai Lvivbe helyezi át a kijevi nagykövetségét – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar nagyköveti értekezleten ismertette a legfrissebb fejleményeket. Közölte, hogy egy újabb külügyi akció keretében a magyar külképviselet munkatársait és családtagjaikat, illetve egy háromtagú osztrák családot és egy francia állampolgárt menekítettek ki az ukrán fővárosból.

A csoportban húsz ember van, köztük tizenhárman a diplomaták és családtagjaik, hárman a biztonsági személyzet tagjai – tájékoztatott, hozzátéve, hogy minden résztvevő jól van, és folyamatos velük a kapcsolattartás.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Lvivben csökkentett létszámmal lesz fenntartva a nagykövetség működése. „Minden, Ukrajna területén bajba kerülő, segítségre szoruló magyar állampolgár érdekképviseletét el fogjuk látni” - szögezte le. Hozzátette: „amint a biztonsági körülmények lehetővé teszik, a nagykövetség stábja vissza fog menni Kijevbe”.

(Kiemelt kép: CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.