LMP: Szegénységbe taszítják a nevelőszülők által nevelt gyerekeket

Azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét és inflációkövetővé kell tenni a gyermekek után járó ellátmányt is, hogy finanszírozható legyen a gyermekek minden alapvető szükséglete – közölte az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Pécsen.

2024. január 14., 14:49

Szerző:

Hohn Krisztina online is követhető sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországon kevés a nevelőszülő; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint jelenleg 5400-an vannak, és kétharmaduk 5 ezer lakosúnál kisebb településen végzi tevékenységét. Négyszáz olyan nevelőszülő van, aki hat gyermeket nevel – mondta. 

 

A jogszabály egyértelműen kimondja, a 12 év alatti gyermekek esetében fontos, hogy nevelőszülőknél és ne gyermekotthonban nevelkedjenek - emelte ki az ellenzéki politikus, hozzátéve: ezt már évek óta nem sikerül teljesíteni, hiszen a gyermekvédelmi gondoskodásban élő 23 ezer kiskorú közül 7 ezren vannak még mindig gyermekotthonban.

Hohn Krisztina rendkívül nagy problémának nevezte, hogy kevés a nevelőszülők juttatása; hiába emelték nemrég 25 százalékkal, hiszen ez még az inflációt sem fedezi. 

Emlékeztetett arra, hogy a nevelőszülők kapnak bizonyos alapösszeget gyermekenként, és ellátmányt is, amely 54 ezer forint alapesetben, különleges nevelési igényű gyermekek esetében pedig 62 ezer forint. Ezt kizárólag a gyermekre lehet költeni, ebből kell megoldani az étkezését, a ruhavásárlást, a fejlesztő órákat és minden mást.

Ezek a gyermekek azonban gyakran traumatizált környezetből érkeznek, és különleges nevelési igényűek is lehetnek, akiknek szükségük van különböző fejlesztésekre, hogy a különböző traumákat feldolgozhassák - emelte ki az LMP szakszóvivője, hangsúlyozva: ebből a pénzből ez nem vagy csak nagyon nehezen megoldható, különösen, hogy a kistelepüléseken ezek a szolgáltatások kevésbé elérhetőek. 

A nevelőszülők általánosságban azt érzik, hogy nem becsülik meg őket – mondta a politikus.

„Sok helyen elérte a szegénység a nevelőszülő által nevelt gyermekeket is, ami tarthatatlan, hiszen az államnak ezekről a gyerekekről gondoskodnia kell”

– fogalmazott Hohn Krisztina.

(Kiemelt kép: Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője. Fotó: LMP)