Egy farkas élete többet ér 250 ezer forintnál

A fokozottan védett állat- és növényfajok természetvédelmi, azaz eszmei értékének azonnali felülvizsgálatára, valamint akár tízszeresése történő emelésére szólított fel az LMP – Magyarország Zöld Pártja szóvivője vasárnap Budapesten.

2023. április 16., 12:57

Szerző:

Gál József a svájci jeladóval ellátott farkas magyarországi kilövéséhez kapcsolódóan, online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: szomorú, hogy mindig meg kell várni egy tragédia bekövetkeztét ahhoz, hogy ráeszméljünk, milyen természeti kincsek vesznek körül bennünket, és mennyire le vagyunk maradva jogszabályok terén, amikor ezen természeti kincsek védelméről van szó.

Hangsúlyozta, nem elégségesek a jelenlegi jogszabályok, mivel a büntetés alapjául szolgáló kormányrendelet, amely rendelkezik a védett állatok eszmei értékéről, 2001-ben született, és azóta sem vizsgálták felül. Az LMP szerint a mostani eset felhívta a figyelmet arra, hogy a természet- és állatvédelmi törvények, valamint a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítása szükséges, hozzáigazítva a jelenkori állapotokhoz.

Gál József jelezte, a nemrég kilőtt farkas eszmei értéke 250 ezer forint, ezt legalább 2,5 millió forintra szükséges emelni. Megjegyezte, hogy egy fehér gólya eszmei értéke csak 100 ezer forint a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint. Az ellenzéki párt szóvivője emellett sürgette a pusztításért kirótt büntetések mértékének drasztikus emelését, hogy azoknak valóban elrettentő hatásuk legyen, valamint az erdővédelmi jogszabályok és a fegyvertartás szabályainak szigorítását is.

A svájci jeladóval ellátott farkas Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kilövése ügyében a rendőrség természetkárosítás miatt indított büntetőeljárást.

(Kiemelt kép: a jeladós, Svájcból elkóborolt farkas. Fotó: Gruppe Wolf Schweiz csoport Facebook-oldala)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.