LMP: Az évszázad lenyúlására készülnek Orbánék
Az udvari szállítók titkosított kistafírozásának törvényesítésére készül a Fidesz azzal, hogy a paksi bővítéshez kapcsolódó beszerzéseket kivonná a közbeszerzési törvény hatálya alól – állítja az LMP sajtóközleménye. A kormánypárt ráadásul minden előkészítő dokumentumot 15 évre titkosítana.
Újabb ajándékot készül adni a kormány a Fidesz gazdasági háttérországának: Putyin érkezésének másnapján a parlament napirendjére kerül az atomtörvény módosítása. Az LMP szerint ezzel a kormány az évszázad lenyúlására készül, ezért a párt követeli, hogy a T/2250-es törvényjavaslat kerüljön le a parlament napirendjéről.
A parlament várhatóan szerdán tárgyalni kezdi azt az atomtörvény-módosítást, amelynek alapján a mintegy 4000 milliárd forintnyi közpénzt felemésztő paksi bővítési beruházást nyilvános pályáztatás, illetve az átláthatóság minimumának biztosítása nélkül lehetne lebonyolítani. Ha a törvényt elfogadják, még perrel is nehéz lesz kikényszeríteni, hogy magyar állampolgárok megtudhassák, mire költik az orosz Roszatom és az Orbán-kormány által kiválasztott udvari szállítók az adófizetők pénzét.
A szöveg másik újdonsága, hogy mindössze 100 méterre korlátozná a kiégett nukleáris fűtőelemek majdani tárolójának hatásterületét – ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag senki nem juthatna információhoz a szintén ezermilliárdos nagyságrendű projektről, hiszen senki sem él a leszűkített hatásterületen.
A törvényjavaslatot Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság vezetője is súlyosan aggályosnak nevezte, mivel ellentétes a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló Aarhusi egyezménnyel, az információszabadságról szóló törvénnyel, sőt az Alaptörvénnyel is.
Az LMP arra is emlékeztet: az Alkotmánybíróság jogalkotásra kötelezte az Országgyűlést, mert ellentétes az Alaptörvénnyel, hogy a bíróságoknak a közérdekű adatok megismeréséért indított perekben csak arra van jogosítványuk, hogy megállapítsák, egyes információk minősítettek, azaz titkosítva vannak-e vagy sem, de a bíróság nem rendelkezhet maguknak a kérdéses információknak a nyilvánosságra hozásáról.