Levélben búcsúzott Gyurcsány
MSZP-kongresszus: Mesterházy hátrébb küldte az öregeket - A szombati pártkongresszuson elfogadott új alapszabály szerint egyebek mellett az eddigihez képest egyszerűsödik a pártból történő kizárás procedúrája. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető fölvázolt egy, az MSZP-t a 2014-es győzelemig vezető utat. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök-pártelnök levélben búcsúzott egykori pártjától.
Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton kongresszust tartott a Magyar Szocialista Párt. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető beszédében a párton belüli új szereposztás kialakítását sürgette.
A szocialista párt elnöke köszönetet mondott azoknak, akik a rendszerváltás óta az MSZP sikeréért dolgoztak. Majd úgy fogalmazott: most új politikára, sok új szereplőre és új szereposztásra van szükség. „Ezért arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítettétek a szocialista pártot, hogy most egy kicsit lépjetek hátrébb, és a nyilvánosság helyett a háttérből segítsétek munkátokkal ezt a közösséget” – mondta.
Mesterházy Attila azt javasolta, hogy hozzanak létre ügyvivői rendszert az MSZP-ben, így szélesítve a párt szakpolitikusi bázisát. Kezdeményezte, hogy az év végéig tartsanak tisztújítást a parlamenti frakcióban, majd januártól kezdjenek hozzá a párton belüli tisztújításhoz azért, hogy március végére megválasszák azt a csapatot, „amely elvezeti az MSZP-t a 2014-es győzelemig”.
A pártelnök arról is beszélt, hogy az MSZP-nek mindenki a szövetségese, aki „tenni akar az Orbán-kormány leváltásáért”. Szerinte ugyanis ha a kormány folytatja a „dilettáns gazdaságpolitikáját, akkor az ország menthetetlenül a görög útra fog lépni”. Mesterházy azt mondta, hogy „a matolcsyzmus mellé érkezett a közszolgálat helyett a pártszolgálat, a parlamenti diktatúra, illetve az érdekegyeztetés helyett diktátumok”. Hozzátette: „nem szabad visszatérni az orbáni világ előtti időszakhoz”, szerinte ugyanis „a két évtized óta tartó politikai hidegháború és megosztottság miatt nem tudtunk megállapodni arról, milyen Magyarországot szeretnénk”.
Harangozó Tamás képviselő, az alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője a legfontosabb változások között említette, hogy a jövőben a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulóknak meg kell méretniük magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében. Emellett szigorították az összeférhetetlenségi szabályokat, a tisztségviselőknek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget írtak elő, a kizárási procedúrát pedig egyszerűsítették.