Lázár János megint odaszúrt Novák Katalinnak

Lázár János építési miniszter szerint Novák Katalin vagy azért nem támogatta a törvényt, mert félreértette annak szövegét, vagy azért, mert jó pontot akart szerezni azoknál, akik ellenzik.

2024. január 5., 20:54

Szerző:

„Ha lehetőséget kapok rá, személyesen szeretném megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon!” – írja Lázár János a Facebookon. Az építési és közlekedési miniszter pénteken nemcsak közösségi oldalán, hanem hivatalosan is jelezte, hogy kezdeményezi személyes meghallgatását az Alkotmánybíróságon.

Az ügy előzménye, hogy Novák Katalin köztársasági elnök nem írta alá azt a decemberben elfogadott törvényt, amely lehetővé tenné, hogy ingyenesen magánkézbe adják az állami tulajdonú kastélyokat, hanem alkotmánybírósági normakontrollra küldte azt – emlékeztet az RTL. Lázár János ezután nekiment a Sándor-palotának, gyávaságot és régi kommunista reflexet emlegetett: 

„Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem, tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét”

– fogalmazott még decemberben a miniszter.

(Kiemelt képünk forrása: Lázár János hivatalos Facebook-oldala)