Lázár a MÁV vezérkarának: oldják meg vagy távozzanak

„A MÁV vezetői ne okoskodjanak és ne mellébeszéljenek, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a vasúti pálya újjáépítését” – fogalmazott Lázár János egy szerdai sajtótájékoztatóján.

2023. augusztus 31., 13:43

Szerző:

A hétvégén derült ki, hogy óránkénti 100 kilométeres sebességkorlátozást vezetett be a MÁV Biatorbágy és Szárliget között a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, mert a sínek elöregedtek. Emiatt akár 20 perccel is hosszabb lehet a menetidő.

Lázár János elmondása szerint azonnali beavatkozás esetén ezt a pályaszakaszt 32 milliárd forintból lehetne újjáépíteni, ezzel a hibát három-négy hónap alatt el lehet hárítani és nem kell tovább csökkenteni a megengedett sebességet. A vasúttársaságnak azonban jelenleg nincs erre pénze.

A Szabad Európa értesülése szerint a MÁV vezérigazgatója arra kérte Lázár Jánost, hogy a pénzügyminisztertől mindenképpen szerezzen pénzt a korszerűsítésre, különben elmarad az összes, jövőre tervezett felújítás, aminek súlyos következményei lehetnek.

Arra a felvetésre, hogy a MÁV szerint ez az összes többi, 2024–re tervezett felújítás kárára lehetséges csak pluszforrás nélkül, azt mondta, hogy egy olyan vállalkozásról beszélünk, amelynek évi költségvetése nyolcszázmilliárd forint.

„Aki egy nyolcszázmilliárd forintos tömegközlekedési kasszában nem találja meg a 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot” – fogalmazott a miniszter a portálnak.

(Kiemelt kép: Lázár János a tram-train mellett pózol. Forrás: Lázár János Facebook-oldala)