Lázár János leváltotta az egyik MÁV-cég vezérét

Lázár János menesztette a MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) ügyvezető igazgatóját. 

2024. március 8., 14:59

Szerző:

Lázár János kirúgta a a MÁV Felépítmény-karbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) ügyvezető igazgatóját. Sejkóczki András helyére mér talált is másik embert – írja a 24.hu.  Lázár János egyúttal Mikesz Csabát kérte fel a pozíció ellátására. Mikesz eddig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese volt, sőt, a cég honlapja szerint még jelenleg is az.

Egyelőre senki sem tudja miért rúgta ki Lázár János 

A minisztériumot  kérdezte a portál, de nem kapott választ. A MÁV sajtóosztálya viszont azt közölt, hogy, már február 27-től az új ügyvezető igazgató irányítja a céget. A MÁV FKG internetes oldalára viszont csak a napokban került ki az új név. A vasúttársaság sajtóosztálya szerint a vezetőcsere nem okoz változást a MÁV FKG tevékenységében. Mint írták, a cég a MÁV leányvállalataként, „ahogy eddig, a jövőben is hatékonyan és gördülékenyen végzi majd a mintegy 7000 kilométeres vágányhálózat karbantartási, felújítási munkáit.”

5 évet és 8 hónapot késtek tavaly a MÁV vonatai

Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény – írja a Telex.  Drámai ütemben romlik a vasúttársaság teljesítménye, hogy arról írtunk egy traktornak is sikerült megelőznie a MÁV motorvonatát, de falevelek miatt is késtek már vonatok.  Az adatok azt mutatják, hogy 2020-hoz képest 80, 2018-hoz képest 40 százalékkal késtek többet a MÁV vonatai. 2017-ben ráadásul még csak 3,5 évet késett a MÁV, tehát az új módszertannal mért időszak messze legrosszabb eredménye. A MÁV 5 év 8 hónapos késése 176,5 évnyi teljes menetidőhöz viszonyul. A vasúttársaság igyekszik leszögezni, hogy az utasok nem mindig késnek annyit, mint a vonatok, mert azt nem számítják bele ebbe a statisztikába, amikor egy baleset vagy fennakadás miatt pótlóbuszokkal szállítják őket.

Az összes járat teljes menetideje az elmúlt hat évben 84 millió percről 93 millió percre nőtt, ha ezekhez hasonlítjuk az éves késéseket, azt látjuk, hogy 2020-ig javultak a késési adatok, azóta viszont rohamosan romlanak. A MÁV adatai szerint egyébként csak minimálisan indítottak kevesebb vonatot 2020-ban, mint azelőtt, de a társaság szerint akkor és 2021-ben „a járványügyi korlátozások hatása miatt az utasforgalmi okokra visszavezethető késések mértéke csökkent”. Ezt a javulást azóta drasztikus léptékű romlás váltotta fel. A MÁV késéseit egyébként nagyrészt nem a vonatokat üzemeltető MÁV-Start hibái okozzák, hanem valamilyen egyéb ok.