Lapajánló – Az ellenzék éve

A Fidesz akár kétharmaddal is legyőzhető – mondja a 168 Órának Szelényi Iván szociológiaprofesszor, aki szerint 2013. az ellenzék éve lesz. Az interjúban szóba kerül, hogy vajon ki kerülhet a jegybank élére, ami azért fontos kérdés, mert Szelényi úgy látja: „A jegybank elfoglalása a legsúlyosabb lépés lehet a jogállam lebontásában.” A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2013. január 30., 16:16

Lényegében ezt a témát folytatja elemzésében Barát József is. Írásának címe: Nemzetibb Bank?

A 168 Óra foglalkozik a korai kampánystarttal, azzal, hogy bár radikálisan csökkent a Fidesz támogatóinak száma, az ellenzéki pártok körében is nagy a zavar és a széthúzás.

Kik szedik szét például az LMP-t? Erre a kérdésre a párt alapító nyilatkozatának és választási programjának egykori szerkesztője, Rauschenberger Péter azt válaszolja: „Egy aljasság, a Fidesz-féle választási rendszer szedett széjjel minket.” A jövőt illetően amúgy bizakodó: „Egyszer már megmutattuk, hogy három jancsiszögből és két ív csomagolópapírból is lehet parlamenti pártot hajtogatni.”

A Kossuth-díjas író, Szakonyi Károly is kilépett Fekete György művészeti akadémiájából. Bejelentése nagy port kavart, erről cserélnek eszmét a 168 Óra internetes vitafórumának a résztvevői is.

A Magyar Művészeti Akadémia ideológiai klubegylet – mondja egy másik író, Görgey Gábor, aki kifejti véleményét a kulturális kormányzat káoszpolitikájáról, és arról, hogy a Fidesz a nemzet folyamatos megosztásán ügyködik: nemzeti és nemzetietlen kettős társadalmat hallucinál.

Kubatov Gábor úgynevezett oktatófilmje arra biztatta a Fidesz-aktivistákat, hogy gyűjtsenek információt a magánemberek politikai véleményéről. Az ügyészség nem látott okot a vizsgálatra. Gyöngyösi Márton zsidólistázásra tett kísérlete és Bayer Zsolt cigányozó publicisztikája után az ügyészség – szokás szerint – hallgatott. Miért? A 168 Óra kérdésére Jóri András korábbi adatvédelmi biztos és Tóth Mihály büntetőjogász válaszolt.

A budai Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárai nyílt levélben tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája és az iskolák államosítása ellen. Helyszíni riportunk a tanárok bátorságáról szól, és arról, hogy mi lesz, ha az iskolákban elfogy a kréta és a türelem.

Nyilatkozik a 168 Órának a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke. Marekné dr. Pintér Aranka szerint „ez csak műbalhé”. Hozzáteszi: „A kréta és az irodaszer beszerzése ürügy a panaszkodó igazgatóknak, akik azt hangoztatják, semmi nem működik.”

A kulturális értékek kontraszelekciójáról ír Koltai Tamás.

Folytatjuk Játék a Játékszínnel című sorozatunkat. Újabb információink szerintünk alátámaszthatják: a Játékszínt áron alul értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Múltidő rovatunkban a zsidómentő olaszra, Giorgio Perlascára emlékezünk.

A Glóbusz rovatban Aczél Endre izraeli helyzetképet ad, Kasza László az angol miniszterelnök, Cameron ultimátumáról és annak várható következményeiről ad részletesebb elemzést.

A 168 Óra arról is tájékoztatja önöket, mit ír a világsajtó Magyarországról.