Lapajánló
A 168 Óra címlapján Gyurcsány Ferenc látható célkeresztben. Az ellene indított politikai vadászat nemcsak fórumozóinkat sarkallta vitára, de ez a témája a Császy Zsolttal készített interjúnak is. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt igazgatója szerint az ügyészség nagy szívességet tesz Gyurcsány Ferencnek azzal, hogy kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Császy az ellene folytatott eljárás lélektani hadviseléséről is beszél, elmondva, hogy nézete szerint annak fontos eleme a gyanúsított megfélemlítése. „Meg kell nyerni a pert, és nem szabad hagyni, hogy az eljárás kimenetelétől függetlenül tönkretegyenek” – mondja. (A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.)
„A hazafiság nem öncélú múltba révedés, frusztráció, megalománia, ahogy „koronás-kócsagtollas” alkotmányunkban megmutatkozik” – mondja többek között Kerék-Bárczy Szabolcs, aki az MDF után most a Bokros Lajos által jegyzett Szabadság és Reform Intézet igazgatója. A politikus úgy véli, csak széles összefogással lehet a jelenlegi kormánykoalíciót leváltani, amelyre csak profi szervezetek képesek. „Orbánnak távoznia kell!” – foglalja össze az interjú címe az egykori szóvivő mondanivalóját.
Bod Péter Ákos egykori miniszter és jegybankelnök jelenleg a Budapesti Közgazdasági Egyetem oktatója. Ebben a minőségében mondja el véleményét a felsőoktatás átalakításának kormányzati terveiről. „Egyelőre sehol sem látni az új modell részleteit” – mondja a mindig higgadt hangú tudós.
A lap ezúttal azt a kérdést emelte fókuszába, miért nem szülnek a fiatal nők. A cikkben számos szakember és sok érintett mondja el tapasztalatait, és igyekszik választ adni arra a kérdésre, mi vezetett oda, hogy ma már Magyarországon a nők átlagos életkora szülésük idején meghaladja a harminc évet. Az összeállításunk, a megszokott módon, külföldi példákkal is kiegészül.
Az új alkotmányba bekerült a Magyar Művészeti Akadémia: az alaptörvény Makovecz Imre magánegyesületének épp olyan védelmet és önállóságot ad, mint a Magyar Tudományos Akadémiának. Kimaradt viszont az alkotmányból az MTA társszervezete, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. E prominens társaság egyik tagja, a Munkácsy-díjas szobrász, Péter Vladimír nemrég nyílt levélben tiltakozott az intézményt ért gyalázat ellen. Mint a vele készült interjúban elmondja, egyszemélyes akciójával a „gyáva csendet” akarta megtörni. „Bármerre nézek, mindenütt az ízléstelen és dölyfös kormánypolitika sebesültjeit látom.”
Közérzeti áthallások. Ez lett a címe a László Zsolttal készített interjúnak, amely abból az alkalomból készült, hogy a kiváló színész kapta Lucifer szerepét a Nemzeti Színházban, ahol a múlt héten mutatták be Madách Imre Tragédiáját Alföldi Róbert rendezésében. A merész feldolgozásnak nemcsak az az érdekessége, hogy annak idején a színház nyitó előadásában Alföldi alakította Lucifert, hanem az is, hogy - mint a címben utaltunk rá - a jelenlegi feldolgozás nem mentes a közéleti áthallásoktól.
Bölcs István három évtizeden át tudósított a Cannes-i filmfesztivál eseményeiről. Ez lesz az első év, hogy nem vesz részt személyesen a fesztiválon. Tudósítása azonban nem maradhat ki a lapból. Az elmúlt évtizedek élményeit, tendenciáit foglalja össze írásában.