Lapajánló
A 168 Óra címlapján Orbán és Vona vonul a parlamenti folyosón, cikkünk pedig a Fidesz és a Jobbik viszonyáról szól. Arról, hogy valóban moderálja-e a Jobbikot a Fidesz. Vadítja-e a kormánypártot a Jobbik radikalizmusa? És hogy mit akar a Jobbik 2014-ben: megmenteni, kisegíteni Orbán rendszerét, vagy a helyére lépni? A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
Bár Répássy államtitkár az új bírói hivatal felállítását mással magyarázza, az igazi cél a bírói önigazgatás autonómiájának a felszámolása, amire a világ egyetlen jogállamában sincs példa. Vezércikkében Mészáros Tamás felsorol még néhány hasonlóan példátlan eseményt. Azt, hogy milyen kurzusképekkel kíván kedveskedni a közvéleménynek Kerényi Imre; hogy Kövér László azzal tömi iskolások fejét egy gimnáziumi történelemórán, hogy a Fidesz-kormányzás az ország utolsó esélye, és megemlíti Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár nagy horderejű hazugságát is, amely után illene beadnia lemondását. Mészáros Tamás szerint az uralkodó elit cinkelt lapokkal játszik.
Illusztrációnak talán olvassák el a Szíjjártó Péterrel készült interjút is, amelyben a megszorításokról érdeklődő riportert a miniszterelnöki szóvivő visszakérdezi: „Milyen megszorítás?”
A Demokratikus Koalícióról beszélgettünk az új párt alelnökével, Molnár Csabával. Helyzetelemzés közben a riporter nem titkolja azt a véleményét, hogy szerinte felelősek a szocialisták és Gyurcsány Ferenc is abban, hogy idáig jutottunk. Molnár egymondatos válasza: „Mi azok közé tartozunk, akik ezt a felelősséget elismerik.”
A Fidesz-kormány önkényuralmi intézkedései szükségszerűen megteremthetik az utcai demokratikus ellenzéket – állítja Krémer Balázs szociológus, akit a civilmozgalmak esélyeiről kérdeztünk. Szerinte a Szolidaritás mozgalomból nőhet ki még egy új, valódi demokrata párt. Egyébként úgy látja, hogy a kormány népszerűsége rohamosan csökken, és biztos abban, hogy Orbán hamarosan gyűlöltebb lesz, mint amilyen Gyurcsány valaha is volt.
Miért fogy a magyar? Erről cserélnek eszmét a 168 Óra internetes vitafórumának résztvevői.
Jelenleg az egészségügy lebutítása zajlik – legalábbis Kökény Mihály szerint. A volt egészségügyi miniszter úgy látja, hogy romlik az egészségügyi intézmények fenntartása, az orvosok külföldre menekülnek, az orvosságok nagy része drágulni fog, fel kell készülnünk részleges gyógyszerhiányra, és még egyáltalán nincs válasz arra a kérdésre: mi lesz ebből?
Fókusz rovatunk a gyermekszegénységgel foglalkozik.
Kultúra rovatunkban Karinthy Mártonnal beszélgetünk. A Karinthy Színház direktora azt kérdi a 168 Óra riporterétől: „Tényleg azért kellene levennem a műsorról Csurka darabját, mert Tarlós hülyeséget csinált?!” A háttérben az áll, hogy Karinthy Márton Csurka darabjával nyitotta színházi évadját, de aláírta azt a petíciót is, amelyben művésztársaival együtt tiltakozott a Dörner-Csurka páros Új színházi kinevezése ellen. Az interjú végén Karinthy bejelenti: ha a főpolgármester továbbra sem vonja vissza rossz döntését, és tényleg létrejön egy kirekesztő, szélsőséges színház Budapesten, akkor – tiltakozásként – le kell majd vennie Csurka darabját a Karinthy Színház műsoráról.
A napokban jelent meg Kertész Imre naplókötetete, amelyet 2001 és 2003 között írt. Abban az időszakban döntötte el, hogy Berlinben fog élni, és ott kapta a Svéd Akadémia kitüntetésének hírét is. A naplóról és Kertész Imréről az ugyancsak Berlinben élő Dalos György írását olvashatják ezzel a címmel: A Nobel-díj magánya.
Nincs itt hely és idő minden témát részletesen ismertetni, de feltétlenül megemlítem még A Flóri című nekrológot, amelyben Albert Flóriánra emlékezik Buják Attila, megállapítva: „Egy haldokló futballkultúra utolsó csillaga távozott.”