Jövőre indulhat a Lánchíd felújítása, de szombaton egy időre lezárják a déli járdát

2020. július 17., 16:45

Szerző:

Elfogadta a közbeszerzés műszaki tartalmát a BKK igazgatósága, így

már a jövő év elején elkezdheti a Lánchíd felújítását a majdani győztes.

A híd addig is biztonságos marad – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

 

Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes, Szőke Gábor, Budapest Közút Zrt. vezérigazgatója és Fendrik László, BKK Zrt. megbízott vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatót tartottak a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési eljárás elindításával kapcsolatos BKK-igazgatósági döntésről. Tüttő Kata elmondta, hogy a finanszírozást a főváros saját forrásból, részben hitelből, illetve a kormány 6 milliárdos hozzájárulásából oldja meg,

amennyiben a kormány valóban betartja régóta hangoztatott ígéretét, hogy legalább az ÁFA-összegének megfelelő pénzzel támogatja a felújítást.

A főpolgármester-helyettes szerint itt az ideje, hogy a politikai adok-kapok után megkezdődjön az együttműködés a felek között, ahogy a Lánchíd is összeköt és nem szétválaszt.

Szőke Gábor, a Budapest Közút vezérigazgatója elmondta, munkatársai naponta ellenőrzik, hetente vizsgálják a hidat, és folyamatosan gondoskodnak a kisebb javításokról. Ennek köszönhetően a hídon való közlekedés sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalom számára nem veszélyes. Egy kisebb javítási munka szombaton indul el a folyásirány szerinti déli járdán, ezért

ideiglenesen ezt lezárják a gyalogosforgalom elől, de a javítások végével visszaadják.