L. Simon László: Már ne haragudjon, milyen cenzúra?

– Miért akarják tönkretenni a Figyelőt?

– Már miért tennénk tökre?

– Amint Schmidt Mária megvette a mértékadó lapot, megkezdődött a to­­tális átszabás. Menekülnek az alapemberek, felmondott a főszerkesztő és a lap több meghatározó újságírója, rovatvezetője.

– A lap mostanáig két szempontból biztosan nem volt sikertörténet. Az egyik a példányszám, a másik a lap mögött hú­­zódó üzleti konstrukció. Ha nem jön Schmidt Mária, akkor megszűnik vagy más befektető vásárolja meg a Figyelőt.

– Talán. Ami tény: mások is próbálkoztak, a kormányközeli Szemerey Tamás és Garancsi István, valamint szakmai befektetők. Végül a jogvita miatt elhúzódó felszámolási eljárást a Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez köthető felszámolóbiztos vezényelte le, aki pont Schmidt Máriának kedvezett.

– Az is tény: a lap mögött nem volt stabil, a fennmaradást garantáló üzleti konstrukció.

– A Figyelő korábbi tulajdonosa, Varga Miklós azt nyilatkozta: Schmidt Mária kínálta a legkevesebb pénzt, a politikai hátszele miatt mégis ő kapta meg a lapot.

– Egy biztos: törvényes, szabályos felszámolási eljárás során került az új tulajdonoshoz a lap. A többi találgatás.

– A tulajdonosváltás miért indokolja az irányváltást? A branddel önök szerint sem volt baj.

– Nem vagyok felhatalmazva, hogy a befektetői szempontokat ismertessem. A vásárlás mögött pont annak elismerése áll, hogy a Figyelő értékes brand, érdemes fejleszteni.

– Úgy fejlesztenek, hogy elűzik a főszerkesztőt és a lap meghatározó újságíróit?

– A főszerkesztő maga állt fel, senki nem kényszerítette. Az pedig igazán méltánytalan, hogy döntését azzal indokolta: azért tette, mert én szerkesztőbizottsági tag lettem. Miközben velem egy szót sem beszélt, tőlem semmilyen instruk­­ciót nem kapott. Fel sem vetődött, hogy napi szinten beleszóljak a munkájába. Én a magam részéről élveztem az átalakítást, amely mögött komoly in­­tel­­lek­­tuá­­lis viták zajlottak.

– Amit cenzúrának hívnak.

– Már ne haragudjon, milyen cenzúra?

– A december 15-i lapszám tervéből a tulajdonos jelzésére vették ki Jandó Zoltán Atomrali című cikkét, amely a paksi ingatlanberuházásról szól és amelyből számos kellemetlen részlet derül ki a Nemzeti Kereskedőházról, valamint a miniszterelnök közvetlen rokonságának érintettségéről.

– Végül ez a cikk is megjelent. Én arról az átalakításról beszéltem, amit majd csak a következő hetekben tapasztalhat meg az olvasó.

– A 4-es metróról szóló OLAF-jelentés „spontán kiszivárogtatása” sem mentes politikai céloktól.

– Ezt ugye nem akarja Schmidt Mária nyakába varrni– A Figyelő az elmúlt két évben látványosan jó kapcsolatot ápolt a Miniszterelnökség néhány vezetőjével, s talán nem meglepő, hogy az ominózus lapszám megjelenését követő napon Csepreghy Nándor államtitkár hivatalosan bejelentette, hogy kiadják a jelentést. Kérdezze meg bármelyik figyelős újságírót, találkoztak-e velem valaha, kaptak-e tőlem bármilyen instrukciót. Nyilvánvalóan nem.

– Akkor szerkesztőbizottsági tagként mi volt a dolga?

– A külső-belső dizájn megújítása és az, hogy a kultúra hangsúlyosabban jelenjen meg a Figyelőben.

– Kultúra egy gazdasági hetilapban?

– A kultúra elválaszthatatlan a gazdaságtól, gazdaságtana önálló stúdium a közgazdasági egyetemen. A Figyelő pedig közéleti hetilap, amelynek legerősebb vonulata valóban a gazdaság, de van benne politika, vélemény és más nem gazdasági jellegű írás is.

– Ezt a kulturális koncepciót önök hárman találták ki?

– Erről a tulajdonost és a főszerkesztőt kellene kérdeznie. A nekik szóló kérdéseket, kérem, ne nekem tegye fel.

– A saját feladatáról csak beszélhet.

– Ugye nem akar arra kényszeríteni, hogy olyasmit mondjak, amit nem akarok?

– Ugye nem akarja, hogy minden kérdésnél elfogadjam, hogy kérdezzem a tulajdonost?

– Amit akartam, elmondtam. Talán még annyit, hogy Schmidt Mária nem a kormányt és nem is a Fideszt képviseli. Önálló, szuverén, mélyen elkötelezett és – bármilyen furcsán hangzik – független személyiség.

– Független személyiség? Schmidt Mária?

– Abszolút.

– Orbán egyik alapembere, olyan munkákat bízott rá, mint a Terror Háza Múzeum vezetése.

– Ettől még rendre azt mondja, amit gondol, nem mások véleményét szajkózza.

– Ön hogy jött a képbe mint szerkesztőbizottsági tag?

– Schmidt Mária felkért.

– Miért önt?

– Őt kérdezze. Nem tudom, mi volt a fejében.

– Azt csak tudja, mit mondott önnek.

– Azt, hogy lennék-e a tagja a Figyelő szerkesztőbizottságának.

– Ön meg vissza sem kérdezett, hogy mégis mi lenne a konkrét feladata?

– De. Megbeszéltük, hogy a lap új arculatának kialakítása lesz a dolgunk.

– Kormánypárti képviselőként fel sem vetődött önben, hogy összeférhetetlen és ciki elvállalni egy elvileg független lap egyik vezetői posztját?

– Maga szerint ciki?

– Az. Annak a pártnak a képviselője, amely épp elfoglalja, képére formálja a sajtót, benne a Figyelőt.

– Mi alapján feltételezi, hogy nem gondolkodtam el rajta?

– Nem feltételeztem, kérdeztem. Szóval ciki?

– Nem ciki.

– Szóval elgondolkodott, hogy ciki-e, aztán arra jutott, hogy nem ciki.

– Igen. Miért, a sajtó talán nem befolyásolja a politikát– Hol van demokratikus felhatalmazása ahhoz, hogy ezt tegye?

– A sajtó feladata a hatalom ellenőrzése, a különböző vélemények felmutatása. A politikáé pedig, hogy mindezt hagyja. A Fidesz viszont azt akarja, hogy csak a saját üzeneteit lássa és hallja viszont a médiában.

– Ebből csupán annyi igaz, hogy a politikus valóban arra törekszik, hogy saját értékrendjét a többség értékrendjeként lássa viszont. Én is minden szempontból értékalapon határozom meg a világhoz való viszonyomat.

– A Figyelőről azt is mondta, hogy „értékalapú újságban gondolkodnak”. Melyek az új Figyelő értékei?

– Egy kulcsfogalom van: konzervatív. Hisz létezik konzervatív gazdaságtan és a világhoz való konzervatív viszonyulás. A tulajdonossal való beszélgeté­­seink alapján azt vélelmezem, hogy a világ bemutatása a lapban a konzervatív társadalmi értékrend alapján történik majd.

– Ezért nyilatkozta, hogy „nem akar független lapot csinálni”?

– Elkötelezett ember vagyok.

– Nem önről, a lapról van szó.

– A függetlenség és az elkötelezettség nem mond ellent egymásnak. Egy lap lehet független úgy, hogy egyik párthoz sem kötődik közvetlenül, de közben elkötelezett és értékalapon működik. Önnek is van értékrendje, amely alapján ciki, hogy egy országgyűlési képviselő szerkesztőbizottsági tag lett. Nincs ezzel baj, bár megjegyzem, nem értek egyet, hiszen egy politikusnak ugyanolyan joga van véleményt mondani, mint egy újságírónak.

– Miért szól bele egy politikus a sajtó működésébe?

– Miért akarnak az újságírók beleszólni a politikába?

– Nem akarnak. Ahogy a politikusnak sem dolga beleszólni a sajtóba.

– Ugye viccel? Tájékoztatni, tudósítani, ellenőrizni és befolyásolni nem szinonim fogalmak. Szóval viccel?

– Nem.

– Ez esetben A szenzáció áldozatai című klasszikus Paul Newman-filmet ajánlom önnek szeretettel. De visszamehetünk a sajtótörténetben Mikszáth Kálmánig vagy Kossuth Lajosig. Tizenegy éve vagyok a Kommentár című társadalomtudományi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Ott senki nem kifogásolta, hogy a fedélre olyan szavak vannak írva, mint hagyomány, közösség. A lapban ráadásul publikálok is, legutóbb épp Európa kulturális válságának okairól értekeztem hosszan, masszívan kifejtve álláspontomat. Vagyis miért ne lehetne egy politikusnak véleménye a sajtóról is?

– Akkor arról mi a véleménye, hogy a fideszes körök sorra vásárolják egyik orgánumot a másik után?

– Könyörgök, piacgazdaság van, a Figyelőt bárki más is megvehette volna. Ahogy például a Népszavát Puch ­László tulajdonában lévő cég vásárolta meg. Gyurcsány Ferenc meg az ország száz leggazdagabb emberének egyike.

– Hogy jön ide Gyurcsány?

– Úgy, hogy ő is megvásárolhatta volna a Figyelőt vagy megmenthette volna a Népszabadságot. Előrébb van a módosak listáján, mint Schmidt Mária. Mi akadályozza meg a nagyvállalkozókat abban, hogy befektessenek a médiába– Ha fontos a balosoknak, liberálisoknak a sajtószabadság, miért nem áldoznak rá?

– Mert a nem kormánypárti kézben lévő médiumok kormányutasításra nem kapnak sem állami, sem egyéb hirdetést, így finanszírozhatatlanok.

– Az Index tele van a budapesti olimpiai pályázat hirdetéseivel, a Heti Válaszban az Opera hirdet, a Magyar Narancsban a Müpa. Azt egyébként sem lehet mondani, hogy egy lapot csak állami hirdetésből lehet fenntartani.

– De, ezen a kis piacon nagyjából lehet. Például a kormányközeli Magyar Idők háromezres példányszáma ellenére tele van állami hirdetéssel, amit aligha a piaci ereje indokol.

– Attól még lehet hatékony médium. A magyar piac azért torz, mert túl kicsi.

L. Simon László

író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára.

2010-től fideszes ország­gyűlési képviselő, az Országgyűlés
kulturális és sajtóbizottságának elnöke. 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap
Bizottságának elnöke,
2012 júniusától 2013 februárjáig kultúráért felelős államtitkár. Később a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes.
2016 júniusában Lázár János miniszter menesztette.

– Azért is. Meg a hatalom miatt is. A két évvel ezelőtti G-nap mennyire torzította tovább a médiapiaci viszonyokat?

– Mi az a G-nap?

– Most szórakozik velem?

– Nem. Miért, mi az? Ön talán úgy gondolja, hogy a G-nap sajtótörténeti fordulópont?

– Ön szerint nem?

– Én nem látom olyan távolról az eseményt, hogy történeti dimenzióban értelmezni tudjam. Számomra a G-napnak nevezett valami nem bír jelentőséggel.

– A G-nap átszabta a médiapiacot.

–  Én már azt szomorúnak tartom, hogy a G-napról és hasonlókról beszélgetünk. Súlyos, hogy ilyen fogalmak ennyire mélyen be tudták magukat vésni a közgondolkodásba. Mélyen színvonalon aluli, ahogy a megnyilatkozás is, ahonnan az elnevezés származik. Pethő Tibor forog a sírjában. Egyébként annyi változott a G-nap óta, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV ellenzékiként po­­zi­­cio­­nálja magát.

– Amiben a fideszes képviselők is nagyban segítettek: központi ukázra már nem járnak a Hír TV-be.

– Én nem kaptam ukázt.

– Bejár?

– Nem, de nem is hívtak.

– Ha hívnák, menne?

– Nem.

– Miért?

– Mert nem az ízlésem szerint való, ami ott zajlik. Ahogy nem adok interjút, mondjuk, a Barikádnak és az Amerikai Népszavának sem.

– Kapott eleget nemcsak tőlük, hanem szinte a komplett sajtótól az elmúlt években. Amikor 2016 júliusában megjelent, hogy ön vásárolta meg a lovasberényi kormányüdülőt, a hírt „abszurd lejárató hecckampánynak” titulálta, és visszautasította „a kormánypárti politikusokkal szemben egyre gyakrabban alkalmazott újságírói módszert, amikor bárki lejáratása vagy néhány ezer plusz olvasó/kattintás elérése érdekében kérdésbe burkolt állítást jelentetnek meg médiumok, anélkül hogy azt a kérdést a publikálás előtt az érintetteknek eljuttatták volna, ezzel megfosztva őt a hamis vád tisztázásától”.

– Két hónapig ráncigált a sajtó úgy, hogy senki meg nem kérdezett. Amikor pedig kiderült, hogy az egész kamu, senki nem kért bocsánatot. Megjegyzem, egy szocialista politikus két nappal a cikk megjelenése előtt szólt, hogy ezzel fognak támadni. A rendszer így működik. Mondtam neki, hogy ez vicc, ezzel az infóval nem támadhatnak, hiszen nem igaz, semmi közöm a kormányüdülő eladásához. Aztán mégis megírták.

– Ez a politika rég bejáratott módszere, minden párt alkalmazza.

– Én nem élek ilyen eszközökkel.

– A sajtó, különösen a bulvár egyre inkább terepe a politikai lejáratásoknak. A kormány is előszeretettel használja.

– A sajtóban módszeresen lejáratni újságírók nélkül nem lehet. A cikkeket önök írják.

– Volner János bozótügyéhez és annak „kormányzati” tálalásához mit szól?

– Én nős ember vagyok, négy gyerekkel, bugyiügyekkel nem foglalkozom.

– Volnerről kérdeztem.

– Sok lejárató akciónak voltam áldozata, ezért szolidáris vagyok a hasonló cipőben járó politikustársaimmal.

– Volnerrel is?

– Volnerrel is. Már ha valóban lejáratásról van szó.

– Önt hat év alatt kétszer menesztették különböző államtitkári posztokból, állítólag botrányai miatt. Hogy bírja a mezei parlamenti képviselő életét?

– A vidéki képviselők szerény életét élem. Ha kikapcsolja a magnót, mondok még valamit.

– Kapcsolom.

– Jól vagyok.

– Ezt akarta magnón kívül elmondani?

– Ezt.