Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. december 20., 09:44
A baleset során frontálisan ütközött két személyautó kedd reggel a 83-as főút 33-as kilométerénél, Pápa közelében - közölte honlapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2022. december 20., 08:41
Az IDEA Intézet legfrissebb felmérésében közölte, 2022. november elején a teljes, választókorú népesség 32 százaléka szavazott volna rájuk.
2022. december 20., 08:23
Bencsik új, karácsonyra megjelent könyve kapcsán osztotta meg ezt a gondolatát.
2022. december 20., 08:08
Az ukrajnai oldalon történt informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom minden ukrán-magyar határátkelőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
2022. december 20., 07:47
Két ember megsérült a balesetben, miután két személygépkocsi összeütközött az M7-es autópályán Érdnél kora reggel - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
2022. december 20., 07:40
Újra teljes útvonalon közlekedik a 4-es és a 6-os villamos - írták a BKK Info Facebook-oldalon kedd hajnalban.
2022. december 20., 07:10
Halálos baleset történt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Hort közelében, a helyszínelés teljes útlezárás mellett folyik – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
2022. december 20., 06:58
Felhős időnk lesz, több-kevesebb napsütéssel, párával, megélénkülő széllel.
2022. december 19., 21:42
Két villamos futott egymásba.
2022. december 19., 17:00
A Milton Friedman Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetői a két intézmény magas színvonalú oktatási és tudományos tevékenységének összehangolásáról állapodtak meg. A hosszú távú, több területre kiterjedő együttműködés fontos eleme a képzési programok kölcsönös támogatása, amelyek közül kiemelkedik a Milton 2023 szeptemberében induló alapszakos pilótaképzése, amelyre február 15-éig lehet jelentkezni.
2022. december 19., 16:59
Az Ételt az Életért Alapítvány ötven önkéntessel osztott meleg ételt, ruhát és játékokat és egyéb adományokat.
2022. december 19., 16:58
Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés értékelése alapján veszélyes a levegőminőség Ajkán, Putnokon és Várpalotán, továbbá egészségtelen minősítést kapott Budapest, Győr, Kazincbarcika, Miskolc, Sajószentpéter, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya, Tököl és Vác.
2022. december 19., 16:34
Szerdától a benzin és gázolaj ára is változik.
2022. december 19., 16:06
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap interjút közölt a hétfői számában Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Az Európai Bizottság kritikája nem korrekt címmel.
2022. december 19., 15:51
A készletek folyamatos biztonsága érdekében korlátozást vezet be a Lidl is az árstopos élelmiszerekre.
2022. december 19., 15:51
A BKV autóbuszállomány-fejlesztésének köszönhetően lehetővé vált, hogy 15 darab, Budapest útjairól kivont jármű ukrajnai városokban folytathassa szolgálatát. A BKV eddig is több alkalommal – melegedő busszal vagy éppen humanitárius szállítmánnyal – segítette a szomszéd országot, illetve ide menekülő polgárait. Most is örömmel tettünk eleget a hozzánk érkező kérésnek.
2022. december 19., 13:20
Székely Dániel korábban a Momentum Bács-Kiskun megyei önkormányzati képviselője volt, most bejelentette, hogy a Demokratikus Koalícióban folytatja.