06:51 - 09:00

Keljfeljancsi

Fiala János műsora

Keljfeljancsi: Leszóltak az intézkedő rendőrnek, hogy 30 helyett 60 napra zárják be, a Központ tulajdonosa szerint

Nem sértettek rendeletet, ezért jogorvoslattal élnek – mondja a múlt pénteken két hónapra bezáratott Madách téri Központ egyik tulajdonosa.

2021. január 28., 09:45

Szerző:

Muszáj volt változtatni a kiszállítós gyakorlaton, mert különben tönkre mennek, ezért találták ki, hogy január 22-től elviteles módon is kiszolgálják a vendégeket, a szabályokat betartva – mondta Papp László, a Központ egyik tulajdonosa Fiala János Keljfeljancsi című műsorában, a 168 Óra oldalán. 

A Madách téren legalább százfős tömeg gyűlt össze, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki és két hónapra bezáratta a helyet, valamint egy 500 ezres pénzbírságot is kiszabott.

A tulajdonos szerint a kormányrendelet nem tiltja az alkoholárusítást, sok helyen lehet látni a városban forraltboros pultot, ahol még akár sor is kialakulhat, vagyis semmi olyat nem tettek, amit nem láttak volna máshol. A szabályozás értelmében a személyzeten kívül csak az tartózkodhat az üzletben, aki elvitelre vásárol, mint mondja, ezt is betartották. Egy folyosót építettek ki, hogy senki se tudjon elkószálni az üzletben, vagy bent fogyasztani – tette hozzá.

Mint mondta, próbálták az üzlet elől is elküldeni a vendégeket, onnantól pedig már nem az ő felelősségük, hogy a közterületen ki és mit csinál. Az érdeklődés felülmúlta a várakozásaikat, nagyon sokan eljöttek az elviteles nyitásra, ez azt jelzi számára, hogy a vállalkozók mellett már a vendégek is „nagyon kivannak”, ki vannak éhezve a szociális érintkezésre - fogalmazott. 

Délután, amikor kinyitottak, kitettek két utcabútort a vendégek számára, ahogyan azt a városban több helyen is látni lehet, de a közterületfelügylet még órákkal a rendőrségi akció előtt figyelmeztette őket, ezért azokat beszedték – mesélte a tulajdonos.

Később két rendőr érkezett, akik mindent rendben találtak és elmentek – mondta Papp László. Két órával később, este fél hét körül már vagy húsz rendőr jött, egy gépfegyveres katonával. A Madách tér szinte azonnal kiürült, majd benyomultak az üzletbe – tette hozzá. 

Körbeállták a bent lévő, éppen elvitelre vásároló 2-3 vendéget és az alkalmazottakat. Közölték, hogy 30 napig nem nyithatnak ki és 500 ezer forintos bírságot kapnak. Majd az intézkedést vezető rendőr hosszasan beszélt telefonon egy felettesével, majd azt mondta: „Felülről leszóltak, hogy 60 nap legyen a 30 nap helyett” – idézte.

Azt nem árulták el, hogy a kormányrendelet melyik pontját sértik. Fiala János idézett a rendőrségi közleményből, amely szerint a kormányrendeletet megszegve, szeszes itallal szolgálták ki a vendégeket. 

Papp László azt mondta, nem forradalmi hevületben, hanem végső elkeseredésükben próbáltak kinyitni elviteles módban. Jogorvoslattal élnek, de ennek nincs halasztó hatálya, így jelenleg be kell zárniuk. A bírságot a vendégek fél nap alatt összedobták közösségi gyűjtéssel. Mint mondta, annak örülnek, hogy sikerült tematizálni a közbeszédet, még akkor is, ha ennek ők isszák meg a levét. 

06:31

Kilépését fontolgatja a Fidesz az Európai Néppárt soraiból, amennyiben a testület elfogadja a tevezett alapszabály-módosítást. A családokért felelős miniszter,  Novák Katalin erről írt vasárnap bejegyzést a közösségi oldalán.

06:00

A fogvatartottak lassan egy éve nem találkozhattak a hozzátartozóikkal, de hét százalékuk még így is elkapta a vírust. Jelenleg 55 embert kezelnek a fertőzés miatt, a látogatási tilalmat pedig kitolták június 30-ig. A raboknak és rokonaiknak is fogy a türelmük.