Közös polgármesterjlölttel harcol az ellenzék az akkumulátorgyárak ellen

Debrecenben közös jelöltet állít a Momentum, az MSZP, az LMP és a Nép Pártján a 2024-es önkormányzati választásokon.

2023. szeptember 22., 21:08

Szerző:

Mándi László lesz az „akkumulátorgyárak ellen küzdő debreceniek közös polgármesterjelöltje” Debrecenben a közelgő önkormányzati választásokon. A bejelentésről szóló videóban Mándi elmondta, hogy fel kell lépni a debreceni akkumulátorgyár és a környezetszennyezés ellen. Növelni szeretnék az önkormányzati bérlakások számát és átvizsgálnák az úgynevezett Zöld Város Programot is. 

Mándi a Momentum színeiben négy éve dolgozik önkormányzati képviselőként Debrecenben, amelynek fideszes polgármestere szerint  a CATL-gyár ügye „egy nagy politikai cirkusz részévé vált”, de azt ígérte, hogy leülnek tárgyalni azokkal, akik aggódnak a beruházás miatt.

(Kiemelt képünk forrása: Mándi László Facebook oldala.)