Kovács Zoltán szerint azért nem éheztetik a menekülteket, mert akiknek nem adnak enni, azok nem is menekültek

2018. szeptember 3., 17:14

Szerző:

Kovács Zoltán kormányszóvivő volt vasárnap Bayer Zsolt műsorának a vendége, a beszélgetés során pedig szóba került az elmúlt hetekben hazai és nemzetközi felháborodást egyaránt kiváltó téma, miszerint a magyar állam a tranzitzónában várakozó menedékkérőket éhezteti. A kormányszóvivő szerint az elmúlt napokban Magyarországot azzal támadák, hogy úgymond éhezteti a menekülteket. Szerinte azonban ez az állítás azért nem igaz, mert nem menekültekről van szó, hanem elutasított menedékkérőkről – szúrta ki az interjút a 444.

– Egy biztos, hogy nem menekültekről van szó, hiszen elutasított menedékkérőkről van szó, akiknek nemhogy Magyarországon, sehol a világon nem jár ellátás, akik jogi eljárás alatt vannak, azokat mindenkit ellátunk. Azt gondolom, hogy ez zajlik, valami ilyesmi zajlik Olaszországban. Vannak eljárások, és megpróbálnak minket túszul ejteni ezekben a jogi útvesztőkben és jogértelmezésekben, főleg az emberi jogvédők, illetve az az elmúlt években egyre inkább elharapózó jogfelfogás illetve jogértelmezés, amely adott esetben egyébként akár a nemzeti intézményektől vagy hatóságoktól, vagy éppen a nemzetközi, akár az Európai Unió bíróságának részéről vagy az Emberi Jogi Bíróság részéről tapasztaltunk

– jelentette ki Kovács Zoltán.

Véleménye szerint ezek a szervezetek azt próbálják ellehetetleníteni, hogy az illegális bevándorlókat vissza lehessen küldeni oda, ahonnan jöttek.

Kovács Zoltán arra már nem tért ki, hogy a tranzitzónában várakozók nem illegálisan tartózkodnak a területen, mivel ügyükben még nem született bírósági döntés. Amint arról a 168 Óra is beszámolt, a Magyar Helsinki Bizottság tárta fel, hogy a július 1-jétől hatályba lépett új szabályok nyomán a menedékkérők nagy részét éheztetés fenyegeti.

A bevándorlási hivatal ugyanis azoknak a menedékkérőknek nem adott enni, akiknek a kérelmét elutasították, de ők ez ellen bírósághoz fordultak, ezért továbbra is a tranzitzónában várakoznak.

A civilek arra is felhívták a figyelmet, hogy étkezési időben gyerekeket elválasztották a szüleiktől, nehogy a családtagok meg tudják osztani az ételt egymással.

 

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.