Kósa bejelentette: a választásig már nem piszkálják a választási törvényt

A Fidesz az országgyűlési választásokig már nem kezdeményezi a választási törvények módosítását – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

2017. március 28., 13:56

Kósa Lajos indoklásként elmondta, nem sikerült kétharmados támogatást szerezniük a választási eljárási törvény módosításához, amely a többi között a „kamupártok” finanszírozásával volt kapcsolatos – közölte az MTI tudósítása szerint. Hozzátette: a módosításról tartott egyeztetéseket a Fidesz lezártnak tekinti, és a következő egy évben semmilyen, a választási, illetve a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos egyeztetésen nem vesz részt. Rögzítette: a választásokig – a jogbiztonság miatt is – nem hajlandók módosítani egyik választási törvényen sem.

A frakcióvezető bejelentette azt is, hogy jövő hét szerdára ötpárti egyeztetést kezdeményeztek „a külföldről támogatott ügynökszervezetekkel” kapcsolatos előterjesztésről.

Kitért arra is, hogy a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó törvényjavaslat parlamenti tárgyalásával megvárják az uniós notifikációs eljárás végét, amely legalább három hónapig tart.