Kormánytúszok

A pénzügyi delegációk megszakították magyarországi tárgyalásaikat. Ön a blogjában azt írta, ez a lehető legrosszabb, ami történhetett. Orbán viszont úgy véli, nem kell szolgaian követni a Világbank utasításait, képletesen: nem kell „ólban élő ijedős tyúkok” módjára viselkedni.

Orbán helyzetértékelése a probléma totális félreértése.

Egy néhány hete hivatalban lévő miniszterelnöktől nehéz elvárni, hogy beismerje, ha téved.

Persze, megértem, a politikus mindig a választókhoz beszél. Csakhogy aki ma a nemzetközi szervezetekkel háborúzik, az valószínűleg veszít. A Fidesz a választások előtt azt állította, hazánk nem kellően hiteles és megbízható, ezért évi 300 milliárd forint kamattöbbletet fizetünk, ám mindez eltűnik, amint hatalomra kerülnek. Azóta éves szinten százmilliárdokkal növekedett a kamatteher, mert egyre hiteltelenebbnek ítélik az országot. Mindez azért, mert a kormány ellenséges a pénzpiacokkal, a hitelezőkkel, a nemzetközi szervezetekkel szemben. Le lehet válni a valutaalapról, hisz már egy éve nem vettünk fel tőle hitelt, de annak az a módja, hogy barátságosan megköszönjük az együttműködést, és bejelentjük: úgy ítéljük meg, képesek vagyunk önálló finanszírozási pályát járni. Ehelyett májusban Matolcsy arról beszélt, hogy meghosszabbítjuk a hitelszerződést, szűk két hónappal később Orbán az IMF jelenlétét szinte a szuverenitásunkba való beavatkozásnak minősítette. Ez olyan, mint ha valaki megbukik a vizsgán, majd azt mondja, nem is akarta azt a diplomát.

Erik Berglöf, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank vezető közgazdásza szerint nem kéne túldramatizálni a tárgyalások felfüggesztését.

Az ország ettől valóban nem omlik össze. De amikor Romániában és Ukrajnában megszakadtak az egyeztetések, emelkedett a kamatfelár, és drágult a hiteltörlesztés. Az elmúlt két hónapban jelentősen nőtt az ország külföldi adósságszolgálata. Kiszolgáltatottabbakká váltunk, jövedelmünk egyre nagyobb hányadát fizetjük a külföldnek. Ha Orbán azt állítja, szuverenitásunk lassan helyreáll, elfedi a valóságot.

Rétvári Bence államtitkár azt állította a parlamentben, hogy az IMF utasításait követő országokban csökkent a nyugdíj, nőtt a gázár, és jelentős elbocsátások történtek a közszférában.

Ezeken már túl vagyunk, ezt mi elvégeztük. És, már bocsánat, de a görögök és a románok korábban épp hogy nem követték az IMF utasításait. Ott addig volt baj, amíg halogatták a konszolidációt, és akkor állt helyre a rend, amikor megfogadták a szervezet szakmai tanácsait.

Kósa Lajos szerint a külföldi partnerek számára szokatlan, hogy a kormány nem keresi a kegyeiket. Mert „bennünket a magyar választópolgárok választanak, nem a Wall Street Journal”.

Retorika. Rövidesen önkormányzati választások lesznek, minden politikus erre készül. Amúgy Kósa azt is megjegyezte – amitől megijedtem –, hogy a külföld úgysem engedheti meg, hogy Magyarország a jelenleginél is nehezebb helyzetbe kerüljön. Életveszélyes, ha egy kormány a saját országát és lakosságát használja túszként. A görögök hasonló pályát jártak be: a választások után vonakodtak meghozni fontos reformintézkedéseket, arra számítva: úgyis kapnak külső segítséget. Hősként ugyan nyertek pár hónapot, de végül semmilyen engedményt nem kaptak az EU-tól. Az lett a vége, hogy amikor kiderült, az intézkedések elkerülhetetlenek, az emberek az utcákra vonultak, tomboltak.

Minek kell történnie ahhoz, hogy egy IMF-delegáció felálljon a tárgyalóasztaltól?

A Nemzetközi Valutaalap és az EU szakértői szakmai szempontok szerint egyeztetnek. Nem érdeklik őket a formaságok, a politikusi tárgyalási taktikák. Nem hisznek az alaptalan ígéreteknek, nem ijednek meg a hangos és hangzatos kijelentésektől. Ahhoz, hogy a delegáció felálljon, ki kellett derülnie, hogy a kormány kompromisszumképtelen, nem akar tárgyalni. Pedig a Bajnai-kabinet sokszor elérte náluk, amit akart. Például a tavalyi hiánycélt sikerült 2,9-ről 3,9 százalékra srófolnunk, az ideit pedig 3,8-ra. Szakmai érveket találtunk hozzá. Most viszont nyilván olyan, a választóknak szánt szófordulatok hangzottak el, mint szuverenitás vagy „fülkeforradalom”. Az ilyen szövegek egy szakmai csapat számára értelmezhetetlenek.

Az IMF-delegációt vezető Christoph Rosenberg meggyőzhető?

Kifejezetten megoldást kereső férfi. Orbánékkal is két héten át próbálkozott dűlőre jutni. Eleve probléma volt, hogy a kormány 2010 számait eldöntöttként kezelte. 2011-ről pedig nem volt hajlandó tárgyalni, csak arról: hadd lehessen magasabb a hiány. Ez még a valutaalapnak is sok volt. Természetesen azóta is világossá tették, ha a kormány érdemben tárgyal, állnak rendelkezésre. Ehhez képest Orbán azt mondta, októberben, a jelenlegi szerződés lejártával lezárja velük az együttműködést.

A kormányfő szerint „egyedül az EU-val kötelező tárgyalnunk, amellett minden más tárgyalás eltörpül”.

Az EU-val sokkal keményebb egyeztetések várhatók, mint a valutaalappal. Hiszen az unió már csak saját belső jogi szabályozása miatt sem tud engedményeket tenni, így a jövő évi költségvetési hiányban sem.

A miniszterelnök Angela Merkelnek azt mondta: „Lassan világbajnokok leszünk kiadáscsökkentésben.”

Orbán az előző kormány eredményeivel dicsekedve próbált kedvezményt elérni. A lényeg Németországban az volt, s erre kevesen figyeltek fel, hogy a magyar kormányfő Merkelnek felvetette, hadd legyen nagyobb a hiánycél a tervezettnél. A válasz egyértelmű volt: „Nem.” A kormány rendre fejjel megy a falnak, ahelyett hogy az átjárókat keresné.

Fideszesek idézték a minap Gyurcsányt: „Az IMF-et csak a számok érdeklik, hogy miképpen jutunk el odáig, az a mi dolgunk.”

Gyurcsány is politikus, aki felelős volt a saját és pártjának népszerűségéért.
A politikusok pedig hajlamosak retorikai túlzásokra. Vircsaft. Persze, ha van értelme, érdemes játszani. De ami most zajlik, az hazárdjáték.

Talán azt gondolta a kormány, ha keményen tárgyal, az IMF-küldöttség megijed.

Ha a tanácsomat kérték volna, szívesen elmondom, hogyan zajlanak az ilyen a tárgyalások, mire kell felkészülni.

Mire?

A delegációk hosszú listával érkeznek, plusz várják a kormány beszámolóját és a jövőre vonatkozó elképzeléseit. Tapasztaltak. Átlátnak a praktikákon. Keményen tárgyalnak, ahogy annak idején mi is. A magánnyugdíjpénztárból az államiba visszalépők elszámolásáról például hetekig vitatkoztunk, végül kiderült, nekünk volt igazunk. Akkor kemény egymásnak feszülés volt, nagyon nem volt mindegy az eredmény: a 2010-es költségvetésben 70-80 milliárdnyi bevételt jelentett. Ezenkívül azt kell demonstrálni: mi éppolyan alaposan ismerjük őket, mint ők minket. Hogy tisztában vagyunk a valutaalap belső szabályzataival, az uniós joggal, a lehetséges engedményekkel, a döntési mechanizmusokkal. El kell nekik magyarázni, mi az, ami elvégezhető, és mi az, amiben kompromisszumot kell kötni. Ez demagóg politikai érvekkel nem működik. Tavaly a hiánycél kapcsán felvetették: képezzünk tartalékot, és ennek érdekében legyen további bércsökkentés a közszférában. Ellenálltunk, azzal, hogy a társadalom nem viselne el nagyobb nyomást. Elfogadták.

Mégis érdekli őket a belső helyzet?

Az érdekli őket, hogy a terv végrehajtható legyen. Ha meggyőzően érvelünk, elfogadják a helyzetértékelésünket. Nálunk például tabu volt, hogy az adóelvonás szintje összességében emelkedjen, s megértették, hogy így akarjuk megőrizni a gazdaság növekedési képességét. A delegációk most egy terméketlen, konfliktust szító fordulón vannak túl, amit annak próbálnak betudni, hogy még mindig választási üzemmódban működik az ország. Megjegyzem, 2002-ben az országgyűlési választást nyerő szocialisták rengeteget költöttek arra, hogy megnyerjék az önkormányzati választásokat. Ez lett az ősbűn, akkor szállt el a gazdaság és a költségvetés, azóta is ennek a kamatait fizetjük. Most gyakorlatilag ugyanez történik.