Könnyedén meg lehetett volna akadályozni a Fidesz kétharmadát, ez csak az ellenzéki pártokon múlott

Eredményt hirdetünk: a 2018-as parlamenti választásokat Gyopáros Alpár és Hiszékeny Dezső nyerte meg. Persze csak abban az értelemben, hogy a csornai egyéni választókerületben a fideszes jelölt 64,6 százalékkal szerezte meg a mandátumot, márpedig ennél nagyobb arányban senki nem gyűjtötte be a voksokat. Ugyanakkor a szocialista Hiszékeny kapta a legtöbb voksot, szám szerint 31 427-et. Mindketten rutinos játékosok, egyikük esetében sem egyszeri, véletlenül kifutott eredményről van szó. Gyopáros lényegében újrázott, hiszen négy évvel ezelőtt is ő volt a rekorder. Annyi történt csupán, hogy még egy kicsit javítani is tudott a formáján: 2014-ben „csak” 58,9 százalékkal húzta be a kerületét, akkor „csupán” 24 707 szavazatot kapott, most viszont 30 093-en támogatták az újrázását. A szavazatszámot illetően viszont Gyopárosnak nem sikerült felállnia a dobogóra, Hiszékenyen kívül három párttársa is megelőzte: Seszták Miklós Kisvárdán, V. Németh Zsolt Körmenden, Ágh Péter pedig Sárváron. Hiszékeny négy évvel ezelőtt a második legtöbb voksot gyűjtötte be (27 514), akkor ebben az összevetésben Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz–KDNP) végzett az élen (28 327), ám az akkori és mostani budakeszi győztes ezúttal még úgy sem fért be a legjobbak közé, hogy jelen állás szerint ő is 1500 szavazattal többet kapott, mint négy évvel ezelőtt.

Az idei parlamenti választás lebonyolításának színvonalát pontosan jelzi a vasárnap esti botrány. A Nemzeti Választási Iroda által nyilvánosságra hozott, 18 óra 30 perces adatok szerint a 7 875 505 választópolgár közül 5 365 511-en jelentek meg a szavazóhelyiségekben, ami 68,13 százalékos részvételt jelent. Csakhogy az NVI képtelen volt megfelelően kezelni a vidéki lakcímmel rendelkezők budapesti átjelentkezését, emiatt az utolsó szavazóhelyiségekben csak vasárnap este 10 óra után zárták le az urnákat. A végső számokat egyelőre nem tudni, de a közvélemény-kutatók egyetértenek abban, hogy az utolsó pillanatban feltehetőleg 70 százalék fölé kúszott a részvételi arány. Az biztosra vehető, hogy a részvételi hajlandóság csúcsközelben lesz, megközelítheti vagy fölülmúlhatja a 2002-es voksolás első fordulójának eredményét, amikor a választók 70,53 százaléka élt szavazati jogával. (Az abszolút csúcsot a 2002-es választás második fordulója tartja 73,51 százalékkal, de az nem vethető össze érdemben a jelenlegi, egyfordulós rendszerrel.) A vasárnapi választás egyébként rácáfolt arra a közkeletű vélekedésre, miszerint a magas részvételi hajlandóság alapvetően a mindenkori kormányváltó erőknek kedvez.

Négy évvel ezelőtt a Fidesz–KDNP több mint 2,1 millió belföldi szavazatot kapott, ehhez szerzett a határokon túlról 126 ezer levélvoksot, így pártlistán összesen csaknem 2,3 millió választópolgártól kapott felhatalmazást a kormányzás folytatására. Idén lapzártánkig csupán 92 ezer levélszavazatot „írtak jóvá” a Fidesz számláján (ez a szám a végeredmény kihirdetésekor jóval magasabb is lehet), vagyis a korántsem végleges adatok szerint ezúttal 2,6 millióan adták voksukat Orbán Viktorra. Ez már így is 300 ezer szavazattal több, mint 2014-ben: 45 százalék helyett 49 százalékos támogatottságot jelent, amiből az következik, hogy az összes elemző tévedett, aki azt jósolta, hogy a Fidesz támogatói bázisa felülről zárt, és a kormányfő képtelen 2,2-2,3 millió embernél többet az urnákhoz csábítani.

A Jobbik szinte pontosan ugyanannyi szavazót állított maga mellé, mint négy éve, a mostani eredményük (1,03 millió listás voks) pár ezerrel jobb, mint a 2014-es volt. Idén behúztak egy egyéni választókörzetet is, Dunaújvárosban Pintér Tamás győzött, igaz, közben elveszítették a 2015-ös időközi választáson megszerzett Tapolcát, ahol Rig Lajos ezúttal csak második lett. Összességében – jórészt a töredékszavazatoknak köszönhetően – a Jobbik mégis valamivel jobb helyzetben várhatja az új ciklust: 23 helyett 25 képviselővel vághat neki a parlamenti munkának. Más kérdés, hogy egy kormányváltásra készülő politikai erőtől ez az eredmény kudarcnak számít. Hasonló cipőben jár az LMP is, amely önmagához képest ugyan javított, ám az önerőből is elérhetőnek hirdetett kormányváltástól fényévekre maradt el. Vigaszt nyújthat a zöldpártnak, hogy míg az előző szavazáson 270 ezer voksot kapott, most csaknem 370 ezret, vagyis a támogatottságuk 5,3 százalékról 6,9-re kúszott, így a négy évvel ezelőtti öt mandátum helyett nyolcat gyűjtöttek be, ráadásul Csárdi Antal személyében a Belvárosban ezúttal egyéni körzetet is sikerült elhódítaniuk.

A baloldali és a liberális ellenzéki pártok totális kudarcot vallottak. Ez még akkor is így van, ha Budapesten javítani tudtak a 2014-es eredményükön, hiszen az akkor megszerzett nyolc választókerületet megtartották, sőt, további hármat tettek hozzá, miután Hajdu László Rákospalotán, Kunhalmi Ágnes a XVIII. kerületben, Molnár Gyula pedig a XXII. kerületben előzte meg fideszes riválisát. A négy éve megszerzett vidéki egyéni mandátumok közül csak Szegedet sikerült megőriznie Szabó Sándornak, Varga László viszont elbukta miskolci körzetét. A baloldali pártok listás eredményeit nehezebb összehasonlítani, mivel négy éve közös listán indultak, most részben külön. Akkor az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-konglomerátum 1,3 millió szavazatot kapott, most a közös listával induló MSZP–Párbeszéd (plusz a liberális Bősz Anett) 650 ezer voksot kasszírozott, a Demokratikus Koalíció 300 ezret, az Együtt pedig 34 ezret. Az egykori Összefogás 2018-ban (széthullva) összesen 984 ezer szavazó támogatását kapta meg, vagyis így együtt elveszítettek több mint 300 ezer voksot. Ebből persze nem következik, hogy mindannyian a Fidesz táborában kötöttek volna ki.

Ami a parlamenti mandátumokat illeti, a baloldal 2014-hez képest elveszített nyolc képviselői helyet, egyelőre harmincan ülhetnek be a patkóba (MSZP–Párbeszéd: 20, DK: 9, Együtt: 1), a budapesti egyéni győzelmeknek köszönhető, hogy összlétszámuk meghaladja majd a jobbikos képviselőkét. Listán ugyanis a Jobbik megelőzte a baloldalt, az egyébként vérszegény 19,5 százalék is nagyobb, mint a baloldali pártok által összesen elért 18,5 százalék (MSZP–Párbeszéd: 12,4, DK: 5,5, Együtt: 0,6). Azt az esetet leszámítva, ha a baloldali pártok esetleg közös frakciót alakítanának – ennek kicsi a realitása –, a Jobbiké lehet a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport a parlamentben, az aktuális támogatottságát tekintve pedig mostantól hivatalosan is a legerősebb ellenzéki pártnak számít.

Visszatérve egy pillanatra a csornai Gyopáros Alpár példájára: az ő teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert alkalmas arra, hogy rávilágítson a hazai választási rendszer aránytalanságaira. Gyopáros ugyanis csaknem kétharmadát szerezte meg a körzetében leadott voksoknak, és ezzel több mint 15 százalékkal teljesített jobban a saját pártjánál. Vagyis az lenne az arányos, ha a Fidesz csak akkor szerezne kétharmados mandátumarányt a parlamentben, ha hasonló teljesítményt nyújtana, mint Gyopáros. Ehhez képest a Fidesz 2014 után ezúttal is kisebbségben maradt a listán leadott voksok tekintetében (49 százalék), ami – ennek ellenére – ismét kétharmados mandátumarányt eredményezett a számára. (A várhatóan 134 mandátumából 91-et szerzett az egyéni körzetekben.) Az ellenzéki pártok viszont az általuk begyűjtött szavazatok arányához képest kisebb arányban jutottak képviselői helyhez. A Jobbik a voksok 19 százalékát megszerezve 13 százaléknyi mandátumot kapott, az MSZP 12 százalékra 10 százaléknyit, az LMP 7 százalékra 4 százaléknyit, a DK 5 százalékra 4,5 százaléknyit.

A választási eredményeket böngészve megállapítható, hogy az ellenzéki koordináció egyes körzetekben bizonyosan megakadályozhatta volna a fideszes mandátumszerzést, a választókerületek többségében azonban még a teljes összefogás sem gátolta volna meg a kormánypárti sikert. A négy évvel ezelőttihez képest jóval több körzetben, 52 helyen szerezték meg a mandátumot 50 százalék fölötti eredménnyel a fideszes jelöltek. Ez a másik oldalon kizárólag Hiszékeny Dezsőnek sikerült (56,9). Mindez azt jelenti, hogy 52 körzetben még egy Jobbikkal kiegészült ellenzéki koordináció sem hozhatott volna sikert, ami egyébként azt is felveti, hogy a 2011 előtt érvényben lévő kétfordulós választási rendszer alkalmazásával sem lett volna esély a fideszes henger megállítására. Sőt többtucatnyi körzetben az 50 százalék alatt teljesítő kormánypárti jelöltek is több szavazatot kaptak, mint a baloldali és jobbikos induló együttvéve.

Tény ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok a Fidesz újabb kétharmadát több módon is megakadályozhatták volna. Számos vidéki körzetben ehhez a baloldal és a Jobbik együttműködésére lett volna szükség. Miskolcon, Törökszentmiklóson vagy éppen Orosházán a baloldali jelölt visszalépése minden bizonnyal jobbikos mandátumokat eredményezett volna, míg Budakeszin, Miskolc kettes számú választókörzetében, illetve számos budapesti kerületben a baloldali jelölt örülhetett volna, ha kivonja magát az egyéni küzdelemből a Jobbik. Ennél is fájdalmasabb, hogy a budapesti hat fideszes egyéni mandátumból négy (Simicskó Istváné, Gulyás Gergelyé, Varga Mihályé és Szatmáry Kristófé) könnyen elrabolható lett volna, ha az LMP-s induló visszalép a baloldali jelölt javára. Kocsis Máté és Dunai Mónika körzetében a sikerhez a jobbikos indulók (Dúró Dóra és Szilágyi György) kiszállása is szükséges lett volna, ha mechanikusan összeadhatónak tekintjük az egyes pártok jelöltjeire adott voksokat. Mindenesetre mind a zöldpárt, mind a Jobbik olyan jelölteket hagyott állva ezeken a helyeken, akiknek esélyük sem volt a győzelemre. Ennek ellenére 2014-hez képest kevesebb volt az utolsó pillanatig kiélezett harc, mindössze hat összecsapás dőlt el ezer szavazatnál kisebb különbséggel, de még a legkisebb differencia is (a független Mellár Tamás és a fideszes Csizi Péter pécsi csatájában) meghaladta az ötszáz voksot.

A választási térképekre 1998 óta rászáradtak a pártszínek. A vidék rendre narancssárgába borul, a főváros inkább szivárványszínű, de legtöbbször a vörös a domináns. A kormánypárti indulók közül a leggyengébb eredményeket produkálók ezúttal is a fővárosban szálltak harcba. Harrach Tamás 28,3 százaléka Angyalföldön negatív csúcsnak számít, de Jelen Tamás (Zugló) sem lehet büszke a 35,2 százalékára, mint ahogy Bajkai István, az Orbán család ügyvédje sem teszi ki az ablakba a VII. kerületben elért 37,1 százalékos eredményét. Szegeden Bartók Csaba maradt alul jelentős különbséggel, 35,9 százalékot teljesítve a szocialista Szabó Sándorral szemben. A legszerényebb eredménnyel megszerzett fideszes mandátum címért Hubay György és Csöbör Katalin versengett: mindketten Miskolcon nyertek, Hubay 38,5 százalékkal, Csöbör 39,6 százalékkal. A hagyományosan jobboldali vidéki fellegvárak kiemelkedően teljesítettek, Bács-Kiskunban és Győr-Moson-Sopronban például az összes fideszes egyéni jelölt 50 százalék fölötti, sőt több helyütt 60 százalékot meghaladó eredménnyel diadalmaskodott.

Tanulságos, hogy az elmúlt években-hónapokban leginkább kompromittálódott kormánypárti politikusok milyen könnyen húzták be a saját választókerületüket. Az embereket láthatólag a legkevésbé sem izgatta föl Kósa Lajos 1300 milliárd forintos sztorija, Lázár János titkos csodapalotája, Seszták Miklós több gyanús kisvárdai ügylete, a Simonka György ellen folyó számos eljárás, a számlaadással hadilábon álló Szatmáry Kristóf láthatatlan, többmilliós jövedelme vagy Szabó Zsolt hatvani államtitkár gyanús offshore-számla-ügye – mindannyian sima győzelmet arattak, leszámítva a Vajda Zoltánt (Együtt) csak nehezen, de azért legyűrő Szatmáryt.

Ami a pártvezetőket illeti, vegyesen szerepeltek. Egyéniben Orbán Viktor (Fidesz), Gyurcsány Ferenc (DK), Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Semjén Zsolt (KDNP) nem szállt ringbe, Juhász Péter (Együtt) menet közben lépett vissza a Belvárosban, csakúgy, mint Fekete-Győr András (Momentum). Vona Gábor (Jobbik), Szél Bernadett és Hadházy Ákos (mindkettő LMP) csatába szálltak, de kikaptak fideszes riválisuktól. Molnár Gyula (MSZP) és Szabó Tímea (Párbeszéd) hozta a körzetét. A Fidesz négy alelnöke közül ketten próbálkoztak, Németh Szilárd Csepelen elbukott, Gulyás Gergely a XII. kerületben viszont behúzta a mandátumot. Utóbbi körzetben Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyák vezére 2,8 százalékkal az ötödik helyen végzett. 

Lemondáscunami

A parlamenti választások eredménye alapjaiban rengette meg az ellenzéki pártokat. A súlyos vereség sokkolta a vezetőket, már a voksolás éjszakáján megkezdődtek a lemondások. Vona Gábor, a Jobbik elnöke először csak annyit közölt, hogy lemond, hétfőn pedig a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem indul a párt tisztújításán, és nem veszi át a parlamenti mandátumát sem – vagyis kivonul a politika első vonalából. Lemondott az MSZP teljes elnöksége, Gőgös Zoltán pedig hétfőn az ATV-n bejelentette, hogy kiszáll a politikából, és Harangozó Tamás javára lemond a listás mandátumáról. Ígéretéhez híven a kétharmados Fidesz-győzelem miatt lemondott az LMP társelnöki posztjáról Hadházy Ákos, de beül az új parlamentbe. Távozott az Együtt teljes vezérkara is, Szigetvári Viktor bejelentette, hogy a politizálástól is visszavonul. Mivel Kocsis Máté (Fidesz) és Hajdu László (DK) is bejutott a parlamentbe, így időközi polgármester-választást kell tartani Józsefvárosban és Rákospalotán. A jobbikos Janiczak Dávid megtartja ózdi polgármesteri székét, és nem veszi át listás parlamenti mandátumát. Nyilvánvalóan a választási eredmények hatására megszűnt két ellenzéki orgánum, bezárt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió.