Kiszivárgott egy felvétel a Momentum elnökségi tagjáról, aki szerint a DK-t leszámítva minden párt ramatyul működik

A politikus szerint a járvány egy jó lehetőség az ellenzéknek a Fidesz legyőzésére.

2021. szeptember 23., 07:31

Szerző:

„Egy domináns szereplő van rajtunk kívül, a DK. Velük hosszú távon kell számolnunk, mert ők nagyon hatékonyan működnek. És azt látjuk, hogy az utóbbi időben azért nagyon erősen tudtak újítani és megerősödni. Gyakorlatilag Gyurcsány a semmiből rántotta elő a saját politikai túlélését. És ennek lehet örülni vagy nem örülni, de ez tény” – közölte Tóth Endre, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja a Mandinerhez eljuttatott kiszivárgott felvételen. A lap állítása szerint a tavaly nyári felvételt egy csalódott momentumos küldte el nekik.

Az előválasztáson Budafok-Tétényben induló momentumos politikus a többi ellenzéki párt helyzetét is elemzi a videón: „A többiek szerintem ramaty állapotban vannak, elég megnézni a Jobbikot, aki gyakorlatilag egy ilyen saját önfelszalámizáson megy keresztül, Jakab Péter kiszorítja a pártból a saját ellenzékét.”

„Ugye most beütött ez a járvány, meg a nyomában lévő válság, és ez egy (…) nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt” – fogalmaz a felvételen Tóth Endre.

(Kiemelt kép: Tóth Endre és Cseh Katalin. Fotó: Tóth Endre Facebook-oldala)