Kiderült mikor tarthatják a NER-kedvenc kötcsei pikniket

A kötcsei pikniket 21. alkalommal rendezik meg, ahol Orbán Viktor éves szinten elmondja közeli és középtávú terveit, irányait.

2022. szeptember 1., 10:46

Szerző:

A Népszava információja szerint szeptember 10-én tartják a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvényét, a kötcsei pikniket. A polgári piknikre a kormánypárti politikusok mellett a NER szellemi és gazdasági éltének szereplői kapnak rendre meghívást.

Az eseményen mindig felszólal Orbán Viktor is, aki a beszédében meghatározza az orbáni irányvonalat, közeli és középtávú terveit egyaránt. Vagyis az itt elhangzó beszéde valamelyeset hassonló jelentőségű, mint a tusványosi. A pikniken elhangzott jóslataiból viszont nem mindegyik vált valóra. A portál felidézte, hogy a miniszterelnök 2017-ben 60 millió Európába tartó migránst vizionált, valamint 2019-ben biztos volt Tarlós István győzelmében is.

'19-ben az az ötlete, hogy megnehezítse azt, hogy az azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe megvalósult – ez lett a homofób törvényként elhíresült gyermekvédelmi törvény.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2021. szeptember 4-én. Balra Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Nagy Eszter ötpárti ellenzéki jelölt a szavazatok 60,81 százalékának, összesen 1204 szavazatnak a megszerzésével kerekedett felül a Fidesz-KDNP jelöltjére, Bálványkövi Istvánra leadott 714 szavazattal (36,06 százalék) szemben.