Kiderült, miért tiltották ki Nacsa Lőrincet Ukrajnából

Nem ő az első magyar politikus, aki így járt. 

2021. szeptember 23., 18:41

Szerző:

Ahogy már korábban is írtuk, Nacsa Lőrincet, a KDNP szóvivőjét három évre kitiltották Ukrajnából. Egy ukrán portál utánajárt a kitiltás okainak, írja az Index. Az ukrán hatóságok szerint a magyar országgyűlési képviselő azért nem mehet három évig Ukrajnába, mert ott beavatkozott a helyhatósági választásokba.

Az ukránok szerint Nacsa külföldi politikusként egy magyar szervezet melletti szavazásra buzdított Kárpátalján. Az eset még 2020 októberében történt, Nacsa kitiltásáról pedig szerdán született döntés. A hatóság szerint jogtalanul avatkozott be az ukrajnai választásokba a magyar politikus. Nacsa egyébként személyesen nem járt Kárpátalján, közösségi oldalán tett közzé egy videót, amiben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szervezetet támogatta. 

Korábban hasonló okok miatt más magyar politikusokat is kitiltottak a szomszédos Ukrajnából. Grezsa István a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos is erre a sorsa jutott. Valószínűsíthető, hogy Potápi Árpád János a meg nem nevezett magasrangú politikus, akit szintén kitiltottak, ő a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

(Kiemelt kép: Nacsa Lőrinc, a KDNP képviselője felszólal a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelmét szolgáló törvénymódosító javaslatról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 1-jén. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

 

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.