Kiderült, hol tartja kormányváltó gyűlését Márki-Zay Péter

A pontos időpont is megszületett. 

2021. október 2., 19:51

Szerző:

Márki-Zay Péter még pénteken jelentette be, hogy kormányváltó gyűlést fog tartani Budapesten, miután ő is bejutott az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltről döntő második fordulójába. A hódmezővásárhelyi polgármester azt is elmondta, hogy Karácsony Gergellyel közösen miniszterelnök-jelölt és miniszterelnök-helyettes jelölt felállásban közösen vesznek részt a következő fordulóban. Arról még nem született megállapodás, hogy milyen felállásban lesznek együtt Dobrev Klára kihívói. 

Márki-Zayék kormányváltó gyűlése vasárnap a Fővám téren lesz. A rendezvény délután három órakor fog kezdődni. A Mindenki Magyarországa Mozgalom azt írta az eseményről: „csatlakozzon Márki-Zay Péterhez és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeihez vasárnap délután Budapesten!Fogjunk össze jobb- és baloldaliak, bizonytalan és egykori Fidesz-szavazók, budapestiek és vidékiek - mutassuk meg, hogy együtt mi vagyunk Magyarország új ereje!”

(Kiemelt kép: Márki-Zay Péter villamosmérnök, közgazdász, marketingszakember, politikus és történész, 2018 óta Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke interjút ad 2021. július 14-én. Fotó: Dimény András / 168.hu)