Kiakadt a főbíró: "a Fidesz megsértette az én alkotmányos jogaimat"

Többen is megkérdőjelezték a 2006 őszi rendőri túlkapásokat vizsgáló parlamenti bizottság munkáját. Korábban Bene László volt országos rendőrfőkapitány szerint nem volt tisztázott, hogy milyen módon kívánják őt meghallgatni, most pedig Baka András főbíró fejezte ki aggodalmát.

2010. szeptember 20., 06:31

"Az Önök bizottságának egyik tagja több tekintetben is megsértette az én alkotmányos jogaimat” – mondta Bene László a parlamenti bizottság előtt a múlt héten. A korábbi rendőrfőkapitány kifogásolta, hogy idézésnek minősítették a meghallgatásra vonatkozó meghívóját. „Szeretném megkérdezni elnök úr, hogy mi az én eljárásjogi helyzetem itt. Mert idézést gyanúsítottaknak szoktak küldeni, az én iratomon az volt, hogy meghívó” – mondta Bene.

Gyulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke más állásponton volt: „Nemcsak gyanúsítottaknak küldenek idézését. De ebben az esetben a bizottság meghívást küld. Az eljárásjogi helyzet pedig az, hogy mindenkinek kötelező a megjelenés” - mondta Benének a politikus.

Bírók bírája

A Bene Lászlót meghallgató albizottság úgy döntött, hogy bírót is meghallgat a túlkapások ügyében. A tagok amiatt bírálták az igazságszolgáltatást, hogy 2006 őszén első fokon tömegesen, mintegy másfélszáz esetében rendeltek el letartóztatásokat, majd pár hét múlva másodfokon kilencven százalékban megszüntetették azokat. A bizottság ezért ügyészek, bírók felelősségének és alkalmasságának vizsgálatát is szorgalmazta.

Baka András főbíró szerint a bíró parlamenti bizottság elé idézése Európában teljesen szokatlan és elfogadhatatlan, amennyiben parlamenti bizottság bírói döntéseket akar felülvizsgálni. A Legfelsőbb Bíróság elnöke úgy véli: a vizsgálóbizottságok ülésén mindenki köteles részt venni és a kért tájékoztatást megadni, viszont minden bírót kötnek a rá vonatkozó szabályok. Így például az, hogy konkrét ügyben nem adhat felvilágosítást.

Baka András szerint Magyarországon szabályozatlan az albizottság jogintézménye, ezért fennállhat annak a veszélye, hogy a bizottság tevékenysége túlterjeszkedik lehetséges kompetenciáján - írta az

ATV hírportálja.