Kétszáz gyermeket oltottak be Pfizerrel Orbán Viktor bejelentése után

A regisztráltak kilencvenkét százaléka már megkapta legalább az első oltást.

2021. június 16., 10:16

Szerző:

Az elmúlt 24 órában 107 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 209 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 9, többségében idős, krónikus beteg, koronavírusban eddig 29 944-en vesztették életüket. A gyógyultak száma jelenleg 732 901 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 44 364. Kórházban 349 koronavírussal fertőzöttet ápolnak, közülük 53-an vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon szerdán.

A tájékoztató oldalon megerősítik, hogy a koronavírus járvány harmadik hullámának vége van. Ez köszönhető annak is, hogy nagyon sokan megkapták már a vakcinát. Eddig 5 millió 375 ezer fő regisztrált a védőoltásra, 92 százalékukat már beoltották legalább egy dózis vakcinával. Ugyanakkor arról is írnak, hogy az országban is megjelent az indiai vírusmutáns, ezért is szorgalmazzák a szakemberek a vakcina felvételét. 

Orbán Viktor múlt héten a Kormányinfón jelentette be, hogy elkezdik oltani a 12–15 éveseket is. Azóta már több mint 32 ezren regisztráltak ebből a korosztályból, legalább kétszázan meg is kapták a vakcinát. A gyermekeket a Pfizer oltóanyagával oltják, mert csak ezt a fajta vakcinát engedélyezte az Európai Unió.

A kormányzati tájékoztató oldalon külön megjegyzik, hogy a közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek, azokra a vendéglátóhelyek teraszaira vonatkozó szabályok érvényesek, tehát védettségi igazolvány nélkül is látogathatók, ami azt jelenti, hogy önfeledten lehet élvezni a foci Eb-t.

(Kiemelt kép: Egy nő megkapja az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagját a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet oltópontján, 2021. június 15-én. Fotó: MTI / Komka Péter)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.