Kétmilliót tett zsebre az MSZP-s képviselő?

Az MSZP elnöke szerint a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket egy-egy adott ügyben, mert két eset van: vagy igaz a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, vagy a felvétel, illetve annak interpretálása hamis. Lendvai Ildikó ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete - egy rejtett kamerás felvételre hivatkozva - hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost, az MSZP XI. kerületi frakcióvezetőjét.

2010. május 20., 21:25

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videófelvétel tanúsít; a csütörtökön bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta az Index. A hírportál közlése szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó. Az Index úgy tudja, hogy egy számítástechnikai üzlet értékesítéséről folyt az egyezkedés. Az MSZP elnöke az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta: "Két eset van. Vagy igaz a vád, és a videófelvétel bűncselekményt rögzít, ez esetben az MSZP egy percig sem védi azt, aki bűncselekményt követ el. Természetesen nincs sok mentsége annak sem, aki a bűnpártolás vétkébe esett azzal, hogy a tudomására jutott, állítólag 2007-ben elkövetett bűnesetet 2010-ig titkolta, annak dokumentumát politikai vagy egyéb okból fiókjában őrizgette". A másik lehetőség, hogy a vád nem igaz, a felvétel vagy annak interpretálása hamis. Ez esetben szintén a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket - írta Lendvai Ildikó. "Egy biztos: egyetlen tisztességes közösség sem tűrhet meg saját soraiban vétkeseket, jogi vagy erkölcsi bűnben elmarasztalhatókat. Az MSZP, amely már nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupciós gyanúk sarából, biztosan nem esik ebbe a hibába. Az MSZP ezért maga is azonnali rendőrségi vizsgálatot és tisztázást sürget" - hangsúlyozta az MSZP elnöke. A videó bemutatását követően Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy rendőrségi feljelentést tettek a kerületi kapitányságon az ügyben. Kupper felszólította Wiesztet, mondjon le frakcióvezetői és képviselői mandátumáról. Wieszt jelezte, nem kíván lemondani - írta a hírportál.